Az elmúlt 125 év alatt 3,3 nappal nőtt a 27 Celsius-fokot elérő középhőmérsékletű napok száma országos átlagban – írja a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésében.
Mint jelezték, a júniusi középhőmérséklet 22,5 Celsius-fok volt, ezzel ez volt országos átlagban 1901 óta a második legmelegebb június.
Az ekkor kialakult hőhullám során több hőmérsékleti rekord is megdőlt, június 30-án például Szécsényben 42,0 fokig emelkedett a levegő hőmérséklete, ami új abszolút maximum-hőmérsékleti rekord Magyarországon.
Ijesztő tendenciát mutatnak a számok
Az elemzésben megvizsgálták a legalább 27 Celsius-fokos középhőmérsékletű napok gyakoriságát és területi eloszlását a mérések kezdete óta. Eszerint 1901 és 2025 között országos átlagban 1 és 15 nap között teljesült ez a magas középhőmérsékleti kritérium, de az időszak első évtizedeiben, valamint az 1970-as évek során voltak olyan évek, amikor nem fordult elő ilyen nap az ország területén.
A legtöbb, 15 nap, 2024-ben következett be.
Az elemzés szerint az ország délkeleti részén, a Kiskunság, a Nagykunság, valamint a Körös–Maros-köze területén átlagosan 4–6 ilyen, 27 fokos középhőmérsékletű nap fordult elő 1991–2020 között, míg az Északi-középhegységben és a nyugati országrészben éves átlagban 1-2 napon adódott ilyen magas középhőmérséklet. A Kisalföldön és az Észak-Alföldön 2–4 nap közötti értékek voltak a jellemzők.
Vizsgálták a budapesti hőhullámos időszakokat is. Hőhullámnak tekintették azt az időszakot, amikor a napi középhőmérséklet értéke legalább három egymást követő napon elérte a 27 Celsius-fokot. Két egymást követő hőségperiódust akkor tekintettek különbözőnek, ha közöttük számottevő lehűlés történt, azaz a napi középhőmérséklet 21 fok alá esett, vagy legalább három napig 25 fok alatt maradt.
Az így beazonosított 11 hőhullámos időszak közül kettő az 1900-as években (1950-ben és 1994-ben) alakult ki, a többit már az ezredforduló után tapasztalták.
A legtovább tartó hőségperiódus Budapesten 2024 nyarán következett be, ami 13 napig tartott, és ekkor a legmagasabb napi középhőmérséklet 31,4 Celsius-fokos volt. Ettől egy nappal maradt el az idén bekövetkezett, 12 napos forró időszak, amelynek során a legmagasabb napi középhőmérséklet 34 Celsius-fok volt.
The post Több szempontból is történelmi volt a júniusi időjárás first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





