Orbán azzal folytatta, hogy emlékeztetett a választási eredményekre, amit ő úgy értelmezett, hogy a magyarok 47 százaléka a Tisza ellen szavazott. Szerinte a kormánypárt támogatottsága csökkenni fog, mert a gazdasági alapok és az ehhez szükséges képesség és tehetség is hiányzik a kormányzatból.
Ennek az önkényuralmi rendszernek nincs jövője Magyarországon, „átmeneti jelenség, meg fog szűnni, el fog takarodni, eltűnik az életünkből”. Kérdés csak, hogy mikor derül ki, hogy fenntarthatatlan a helyzet. Egészen pontosan szerinte ez a választást követő „133. nap utáni első napon” derül ki, tehát majd valamikor ősszel. Figyeljék meg, folytatta Orbán, hogy attól kezdve egyre nő majd az ellenállás.
Megemlítette azt is, hogy ki kell állniuk a 2,5 millió szavazójuk mellett, akik mellettük állnak, hozzátette ugyanakkor, hogy ez a 2,5 millió most kevés a többséghez. De nem kell aggódni, mert a többséghez hiányzó százezreket visszahozzák majd a valóság keltette politikai hullámok.
The post Orbán megjósolta, hogy pontosan mikor bicsaklik majd meg a Tisza kormányzása first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





