Bordács Ferenc 1926. január 20-án született Budapesten. Szülei, idősebb Bordács Ferenc, valamint a teljes huszadik századot megélő Barics Erzsébet négy gyermeket neveltek, akik közül a későbbi fotográfus volt a harmadik. Szakmai tanulmányait az Ybl Miklós Építőipari Technikumban végezte, ahol megalapozta azt a sajátos műszaki érdeklődést és látásmódot, amit későbbi fotográfiai munkásságában is kamatoztatni tudott. 1947-ben kötött házasságot a Franciaországban nevelkedett, majd kényszerűségből a második világháború idején hazatérő Bezselics Annával. Pályafutása kezdetén Bordács Ferenc még messze a fotográfiától, az alkalmazott művészetek egy speciális ágával, az üvegfestészettel foglalkozott. Ezt a hivatást azonban egészségügyi okok miatt meg kellett szakítania. Szervezetében ólomérzékenységet, illetve az ólommérgezésből fakadó tüneteket diagnosztizáltak, ami összefüggésben állt a korabeli üvegfestő műhelyekben használt alapanyagokkal. Gyermekkorukból az unokák máig őrzik emlékeikben a nagyszülők budai, Frankel Leó utcai lakásából azokat a népi motívumokat és figurális alakokat ábrázoló, ajtókba épített üvegkompozíciókat, melyeket nagyapjuk készített.
Ez a kényszerű váltás terelte vissza Bordács Ferencet az építőipar területére. Technikumi végzettségével az 1960-as évek elején építésvezetőként helyezkedett el a Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalatnál, ahol az országos jelentőségű állami építkezések kőburkolási munkálatainak irányításában vett részt. Szakmai útja akkor vett újabb fordulatot, amikor a vállalat igazgatóját követve 1967-ben átment a Középületépítő Vállalathoz. Mivel jó képességű és innovatív gondolkodású autodidakta fotós volt, a műszaki fejlesztési csoportban kapta feladatául az építkezések dokumentálását , illetve a hivatalos vállalati események fotózását, ami innentől pénzkereső hivatásává vált.
Történeti szempontból fontos tisztázni, hogy a Középületépítő Vállalat (Közév) a korszak egyik legnagyobb kivitelező cége volt, így élesen elkülönült a tervezési feladatokkal foglalkozó, részvénytársasági formában mind a mai napig működő Középülettervező Vállalattól (KÖZTI). Bordács Ferenc feladata a fizikai megvalósítás, a szerkezetépítés és a technológiai fázisok képi dokumentációja volt; emellett felvételei rendszeresen jelentek meg a korabeli szaksajtóban, de különféle albumok és kiadványok is közölték képeit. Munkája során sok más mellett megörökítette a nemrég elbontott Körszálló, a Hotel Duna Intercontinental, számos műegyetemi épület, illetve az ugyancsak megsemmisült Kossuth téri MTESZ székház építését, a várbeli építkezések, köztük a Budavári Palota újjáépítésének különféle fázisait.
A Középületépítő Vállalat Fortepanon található képanyagának jelentős része ugyancsak Bordács Ferenc munkája, így ezekből az építkezésekből onnan is hű képet kaphatunk. Munkakörülményei pontosan lekövették a vállalati fotózás infrastrukturális fejlődését. A kezdeti években a Közév József Attila utcai székhelyének egyik hátsó lépcsőházi pihenőjéből leválasztott, kisméretű, finoman szólva is minimalista sötétkamrájában végezte a filmek kidolgozását és a papírképek nagyítását. Később, a vizuális dokumentáció súlyának növekedésével, a vállalat a Molnár utca 19. szám alatti új irodaházának legfelső szintjén biztosított számára professzionálisan felszerelt stúdiót és laboratóriumot. Ez a műterem megjelenik mind a vállalati fotók, mind Bordács személyesebb hangvételű felvételei között, sőt az előszeretettel fotografált pesti háztetőkről készült képeinek jelentős része is ide köthető.
Bordács fotóin a hangsúly zömmel nem a reprezentatív, statikus épületportrékon van, hanem a szerkezeti elemek geometriáján, az állványzatok ritmusán és az építőanyagok – elsősorban a nyers vasbeton és a faragott mészkő – textúráján, valamint magukon a dolgozó munkásokon. A sötétkamrában több technikai innovációt alkalmazott, üvegfestő múltjából hozott kézügyességét pedig a negatívretusálás során is hasznosította. Autonóm munkáiban előszeretettel alkalmazta a formák és a fények újragondolásaként a szolarizáció technikáját, amit széles körben még a két háború közötti avantgárd fotográfia honosított meg a képalkotásban.
Eszközparkját Bordács a feladatok technikai igényeihez igazította. Pályája legelején egy szovjet kisfilmes Fed 2-es távmérős géppel lépett be a fotográfia területére, majd a professzionális munkákhoz már középformátumú Mamiyát és síkfilmes műszaki kamerákat használt. Idővel kedvelt és fő munkaeszközévé a kisfilmes, tükörreflexes Yashica és Asahi Pentax masinák váltak. A minőségi szempontok miatt filmgyári kapcsolatain keresztül több tízméteres tekercsekben tudott beszerezni 35 mm-es fekete-fehér Ilford filmeket, amit maga kazettázott a kisfilmes fotózásokhoz.
Bordács Ferenc és Bezselics Anna házasságából három gyermek született: Kata, Ferenc és László. A fotográfus privát életműve szorosan összekapcsolódott a családi mindennapok és nyaralások rögzítésével, s e képkockákon gyakran ugyanaz a kompozíciós fegyelem figyelhető meg, mint a hivatalos munkáknál – kiegészülve egyfajta mély humánummal és a család fotográfiákon is megnyilvánuló szeretetével. A családtagok és a lakókörnyezet, a balatoni nyarak és más közös utazások rendszeresen megjelennek felvételein, miközben a gyermekek felnövése is szépen nyomon követhető az évtizedeket áthidaló felvételeken – ahogy az első unokák világra történő rácsodálkozása is.
A család visszaemlékezései pontos képet adnak Bordács Ferenc munkamódszeréről és a fotográfiához való viszonyáról. Kisebbik fia, Bordács László visszaemlékezése szerint édesapja gyakorlatilag „mindig fényképezőgéppel járt”, így a fotózás a mindennapok szerves részét képezte. Ez a tevékenység olykor sajátos ritmust szabott a családi programoknak is: „Ha kirándulni mentünk, előbb keresett egy nézőpontot, és csak utána indultunk tovább”. A expozíciót követő laboratóriumi munka pedig nagy időbefektetést igényelt, a sötétkamrában végzett technikai manipulációk miatt „a laborban órákra eltűnt”, így a képek végleges stílusának és atmoszférájának megteremtése jóval hosszabb időt vett igénybe az átlagos labormunkákhoz képest.
A hagyaték egyik legfontosabb nemzetközi vonatkozású egysége a Párizsban készült képanyagok. A család utazási lehetőségeit nagyban meghatározta, hogy Bordács felesége Franciaországban nevelkedett, emellett a francia Wagons-Lits Tourisme budapesti, Pilvax közben működő utazási irodájában dolgozott könyvelőként a rendszerváltozás időszakában történt nyugdíjazásáig. Nehéz nem észrevenni, hogy hol közvetetten, hol direkt módon a gyermekek pályaválasztására is hatással volt édesapjuk tevékenysége.
Kata 1968-tól sajnálatosan korán bekövetkezett haláláig a Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI) dolgozott programozó operátorként szobányi méretű számítógépek között. Az ifjabb Ferenc villanyszerelői szakképesítést szerzett, és az Elektromos Szövetkezetnél helyezkedett el. Kezdetben szakmunkásként, később építésvezetőként dolgozott a vállalatnál nyugdíjazásáig. Lánya, Bordács Edina elmondása szerint nagyapjától közvetlenül örökölte a fotózás szeretetét, amit haláláig gyakorolt. A legkisebb fiú, László pedig építészmérnök lett, aki pályája kezdetétől közelmúltbeli nyugdíjazásáig a KÖZTI-ben dolgozott. Apa és építésznek készülő fia kapcsolatát mutatják azok a Molnár utcai műteremben készült erős atmoszférájú, hetvenes évekbeli fotók is, amikor két műegyetemi előadás között László rendszeresen átugrott Budáról édesapja pesti munkahelyére, hogy közösen költsék el ebédjüket.
Bordács Ferenc élete hirtelen és váratlanul szakadt meg. 1981. augusztus 29-én, egy szombati napon a Molnár utcai műteremben azon a szakmai portfólión dolgozott éppen, amelyet a Magyar Fotóművészek Szövetségébe való felvételéhez szeretett volna beadni, miközben infarktust kapott. A hivatalos szövetségi tagság elnyerésére így már nem maradhatott ideje. Pedig fotóművészeti tevékenységét önálló és csoportos kiállítások, sok más mellett egy Rosti Pál emlékpályázat, egy nemzetközi ORWO-Pentacon fotópályázat és a Magyar Építőművészek Szövetségének a díjai is reprezentálják. Emellett élete utolsó éveiben az orvos-egészségügyi dolgozókat tömörítő Aesculap Fotóklub vezetőjeként is tevékenykedett. A pontosan dokumentált és adatolt fotográfiai hagyatékot – fekete-fehér negatívokat, színes diákat és papírképeket – a család mind a mai napig szeretettel őrzi. A jelentős mennyiségű képanyagból jelenleg 475 felvétel böngészhető szabadon a Fortepanon.
Bordács Edinának és Bordács Lászlónak köszönjük a cikk elkészítésében nyújtott segítségüket.
Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/bordacs-ferenc
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
The post Betonvázak és privát pillanatok – Bordács Ferenc fotográfus két világa first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
