Visszautasította a szombaton megrendezendő balatonfüredi Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést és a számára felajánlott tiszteletjegyeket Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök.
Forsthoffer Ágnes a Facebook-oldalán szombaton közzétett bejegyzésében azt írta: az Anna-bál hungarikum, hagyomány, valamint generációk emlékeit őrző esemény, amelynek kizárólag a kultúráról, az emberi találkozásokról, a táncról, a zenéről és a hagyományok ápolásáról kell szólnia. Semmiképpen nem pártpolitikai szereplők kiemeléséről és kiváltságairól – hangsúlyozta, hozzátéve: le kell zárni ezt a korszakot.
Közlése szerint a szemléletváltás érdekében utasította vissza a fővédnöki felkérést és a tiszteletjegyeket.
Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd vagy ingyenvacsora. Ezek árát mindig a sor végén állók fizetik meg. Leggyakrabban sajnos nem azok, akik azt a leginkább megtehetik
– fogalmazott.
Azt írta, később maga is jegyet szeretne vásárolni a bálra, amikor lányukat az édesapjával együtt bekíséri az eseményre. Forsthoffer Ágnes – aki maga is az Anna-bál szépe volt korábban – felidézte, hogy az Anna-bál neve 1825 óta összeforrt a történelemmel. Reményét fejezte ki, hogy a rendezvény a jövőben is a fiatalság, a hagyomány és az emberi találkozások balatonfüredi ünnepe marad.
The post „Mindannyian tudjuk, hogy nincs ingyenebéd” – Forsthoffer Ágnes visszautasította az Anna-bál fővédnöki felkérését first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





