A kínai pártvezetés elhallgatta a legpusztítóbb modern földrengést

A történelem legtöbb áldozatot követelő földrengései közül több is Kína, valamint India területén pusztított. Ennek az a szerencsétlen egybeesés az oka, hogy e területek mindig is a földkerekség legsűrűbben lakott vidékei közé tartoztak, szeizmológiailag pedig igencsak aktívnak számítanak, hiszen itt találkozik az indiai és a pacifikus kőzetlemez, melyek egymásnak feszülése emelte magasba évmilliók alatt a Himalája hegységet, és a mozgások időről időre iszonyatos erősségű földrengések formájában csúcsosodnak ki.

Voltak figyelmeztető jelek

A természeti katasztrófák áldozatainak számát még manapság is nehéz pontosan megállapítani, a történelmi időkre vonatkozóan pedig csak igen tág becslések állnak rendelkezésünkre. Mindenesetre nagyjából konszenzus uralkodik abban a tekintetben, hogy az 1556-os, szintén Kína területén bekövetkezett shaanszi (shaanxi) földrengés volt minden idők legpusztítóbb földmozgása, amely körülbelül 800 ezer ember halálát okozta. Ha a hivatalos adatokat vesszük figyelembe, akkor az 50 évvel ezelőtt, 1976. július 28-án bekövetkezett tangsani földrengés messze lemaradva szorul a második hely környékére, hiszen a kínai hatóságok szerint „csak” körülbelül 242 ezer ember halt meg ebben a katasztrófában. Független becslések viszont

jóval magasabbra, 650 és 700 ezer közé teszik az áldozatok számát, míg a történészek általában a 300 ezer fölötti adatot tartják valószínűnek.

Xinhua / AFP Archív felvétel Tangsanról az 1976-os pusztító földrengés után, valamint egy 2016. május 17-én készült fotó a városról.

Mindez persze önmagában is rettenetes, de még sötétebb a kép akkor, ha figyelembe vesszük, hogy rengeteg élet megmenthető lett volna, ha a kínai vezetés nem presztízsének megőrzésével foglalkozik a felkészülés és a mentés helyett. A földrengés előtti hetekben, napokban számos jel utalt a közelgő katasztrófára, megmagyarázhatatlanul emelkedett és süllyedt a kutak vízszintje, az állatok furcsán viselkedtek (például az akváriumokban tartott halak is menekülni próbálva vetették magukat ki a vízből), de szeizmológiai adatok is jelezték, hogy valami készülőben van.

Senki nem tett semmit

Hiába érkeztek azonban figyelmeztetések a kínai vezetéshez, egy-két helyi funkcionáriuson kívül senki nem tett semmit, a lakosságot nem figyelmeztették a közelgő katasztrófára. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy valódi előrengések nem voltak, így az utolsó pillanatig nem lehetett tudni, mikor történik meg a baj. Így aztán Tangsan városában és környékén az emberek többsége a földrengésekre egyáltalán nem felkészített házakban, békésen aludt, amikor a földrengés hajnali 3 óra 42 perckor kitört. A Richter-skála szerint 7,8-as erősségűnek mért földmozgás az epicentrumtól egy nagyjából 6–8 kilométeres körben a földdel tette egyenlővé a várost, rengetegen rekedtek a romok alatt is.

A kommunista vezetés a katasztrófa méreteit látva sem volt hajlandó elfogadni a nemzetközi szervezetek, például a Vöröskereszt segítségét, a helyszínre érkező katonák és önkéntesek elégtelen eszközökkel igyekeztek kimenteni a túlélőket és elkerülni a további humanitárius katasztrófát. A földrengés azután politikai értelemben is földcsuszamlást hozott, az országot ekkoriban a haldokló Mao Ce-tung helyett irányító „négyek bandája” igencsak lejáratta magát a helyzet kezelésével.

Mao 1976 őszi halála után Hua Guofeng vette át főtitkárként az ország vezetését, a megrázkódtatás pedig részben hozzájárult a kulturális forradalom végéhez és egy új, valamivel nyitottabb irányvonal elfogadásához is.