Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége

Néhány évvel ezelőtt Hollywoodban temetni kezdték a romantikus vígjátékok műfaját, mire a Netflix azt mondta: „fogd meg a söröm!”. A streamingóriás az elmúlt időszakban ráfeküdt a megfáradtnak hitt műfaj újraélesztésére, és egymás után termelte ki a zsánerfilmeket. Idén már legalább négy címmel rukkoltak elő: a Nyáron a párom, a Hölgyeké az elsőbbség és a Munkahelyi románc után júniusban megérkezett az Üzenetek Isabelle-nek, amire olyan sokan voltak kíváncsiak, hogy alig három héttel a premierje után a Netflix egyik legnézettebb 2026-os filmjévé vált.

Úgy tűnik, az Üzenetek Isabelle-nek nagyon eltalálta, mire van szüksége a modern romkom-nézőnek. Sikere minden bizonnyal abban rejlik, hogy hibátlanul felmondja a műfaj kilencvenes és kétezres évekbeli leckéjét, miközben a múltban hagyja azokat a hagyományokat, amelyek manapság már elavultnak számítanak.

Adott a két szimpatikus főhős, akiknek szívesen drukkolunk a happy endjéért, de közben nem az a film egyetlen üzenete, hogy a szerelem jelenti a megoldást az élet minden problémájára.

(Bár hivatalos műfaji besorolása alapján romantikus vígjátékról van szó, a szerelmi szál mellett legalább ugyanannyira fontos szerepet kap benne a testvérek közötti szeretet, a gyász és a veszteség feldolgozásával járó érzelmi út is.)

Diyah Pera / Netflix Üzenetek Isabelle-nek

The post Gyerekként még elájult a szorongástól, ma már a romkomok nagy reménysége first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest