Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében

Bill Oliver Kanada Új-Brunswick tartományának egyik képviselője, egy júniusi felszólalása a törvényhozásban utólag elég nagyot szólt – számolt be róla a 1news.

A téma a tartomány gyermekvédelmének hiányosságai voltak, mikor az ellenzéki, progresszív-konzervatív képviselő Oliver szót kapott, és amellett akart érvelni, hogy a független jogvédő szervezet, a New Brunswick-i Gyermek- és Ifjúsági Jogvédő Hivatal jelentését és ajánlásait komolyan kéne vennie a kormányzatnak. Azzal kezdi, „Számít, hogy közbizalom vegyen körbe egy jogvédő szervezetet”. Majd azzal folytatatta:

Itt a szöveg egy természetesebb, gördülékenyebb változata, amely inkább hangzik parlamenti beszédnek, mint rövid pontok sorozatának.

Oliver úgy olvasta fel a mesterséges intelligencia alapú chatbot bevezetőjét, rendszerüzenetét, hogy úgy tűnik, észre sem vette.

A beszédet csak a pár napja kapta fel az internet, miután kikerült a Redditre, pontosabban a New Brunswick subredditre, Reddit-aloldalra. Elég sok negatív megjegyzést lehet alatta olvasni, egyesek egyenesen Oliver lemondását követelik.

The post Leleplezte magát a kanadai politikus: a chatbot bevezetőjét is felolvasta a parlamenti beszédében first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest