Összetűzés közben megölték a rendőrök azt a férfit, aki szombat éjjel autóval hajtott bele a berlini Pride egyik eseményébe. A támadás miatt egy ember meghalt, 29 megsérült. A férfi az autós támadás után bozótvágó késsel támadt az emberekre.
Abdul Ballout, a libanoni származású német állampolgárt több mint 24 órája kereste már a német rendőrség, Berlin egyik külvárosában találták meg.
Alexander Dobrindt belügyminiszter korábban a férfi „nagyszámú bűncselekményeiről” és „iszlamista radikalizálódásáról” beszélt. Mint mondta, a férfit korábban egy év és tíz hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az ügyészség fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen.
Közölte, hogy a feltételezett elkövető 2005-ben született Németországban. Hozzátette, libanoni gyökerekkel rendelkező német állampolgárról van szó.
A gázolásos támadás gyanúsítottja a német sajtó vasárnapi jelentései szerint az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója volt, és korábban az igazságszolgáltatás már elítélte. A Der Spiegel című hírmagazin és a Bild című napilap úgy értesült, hogy a német állampolgárságú Abdul Ballout 2025-ben próbált meg csatlakozni az Iszlám Államhoz Szíriában, de Libanonban őrizetbe vették. Onnan visszaküldték Németországba, ahol 2026-ban elítélték „az állam biztonságát fenyegető súlyos erőszakcselekmény előkészítéséért”.
A dpa német hírügynökség úgy tudja, a férfi 2026 májusában szabadult a hatósági őrizetből.
A bajorországi Mühldorfban bejelentették, hogy az előző éjszakai berlini támadás ellenére vasárnap megtartják a Pride felvonulást. A szervezők hangsúlyozták, hogy „éppen egy ilyen szörnyűséges eseményt követően még fontosabb, hogy ne érezzük magunkat megfélemlítve vagy kiszorítva”.
A szombat éjszaka történtek nyomán a német fővárosban a Brandenburgi kapunál emberek százai emlékeztek meg az áldozatokról.
Milyen megvetendő cselekmény történt Berlinben! A világ minden tájékáról érkezett emberek százezrei ünnepeltek békésen a Christopher Street Dayen. Azt akarták, hogy jól és toleránsan bánjunk egymással. Ez a társadalmunk elleni támadás volt
– írta Friedrich Merz német kancellár az X-en.
The post Megölték a rendőrök a berlini Pride elleni támadás elkövetőjét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





