A Szijjártó Péter vezette külügyminisztérium sajtótájékoztatóira kötlezeő jelleggel minisztériumi dolgozókat rendeltek, hogy a politikus külföldi vendégei azt gondolhassá, jelentős érdeklődés kíséri a Bem téri eseményeket – írta a 444.hu. Úkságírókat nem nagyon engedtek be, csak a propagandasajtóban dolgozó kollégákat, de így is előfordult, hogy kizárólag az MTI munkatársa vett részt, akinek viszont a lap külügyes forrása szerint tollba mondták, hogy mit kell kérdeznie.
Szijjártót ezekre a házi sajtótájékoztatókra is kísérgette 1-2 TEK-es az épületen belül.
A sajtótájékoztatókon résztvevők szervezése komoly munkát igényelt: a Miniszteri Kabinet kiküldött az érintett szervezeti egységek vezetőinek egy levelet, hogy pár nap múlva Szijjártó Péter a konferenciateremben közös sajtótájékoztatót tart külföldi partnerével, az eseményre pedig ezúton tisztelettel meghívják a megszólított szervezeti egység és részlegeinek a munkatársait. A levelében szerepelt az is, hogy hány fő részvételét várják el, és előzetesen küldjék el a vezetők, hogy kik vesznek majd részt az eseményen.
A munkatársaknak nem volt más dolguk, mint feltölteni a helyeket az 50-60 székes teremben.
Előírás volt, hogy a kezdés előtt már fél órával el kellett, hogy foglalják a helyüket, hogy „mire Szijjártó megjön, addigra már mindenki néma csendben üljön. A sajtótájékoztató végén pedig megtiltották, hogy bárki felálljon addig, amíg Szijjártó el nem hagyta a termet”. A főosztályok, titkárságok azokat a kollégákat küldték, akiknek az adott napi munkáját a leginkább nélkülözhető volt. Ha nem jelentkezett senki, hogy részt venne Szijjártó sajtótájékoztatóin „biodíszletként”, akkor jött a kijelölés.
Rendszeresen túlszervezték az eseményt, így gyakran előfordult, hogy a más épületekből odarendeltek munkaidőben esőben-hőségben-sárban-hóban átmentek a Bem téri főépületbe, majd közölték velük, hogy fel van töltve a terem, nem férnek már be.
Volt egy örökös kelléke is ezeknek a „sajtótájékoztatóknak”: Budai Gyula, aki a témától függetlenül állandóan ott ült a teremben.
The post 444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politikus iránt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





