Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni

Súlyos baleset történt a Heves megyei Apcon településen, a Blikk információi szerint egy 32 éves helyi férfi elektromos rollerrel csapódott neki egy ház kerítésének, azóta életveszélyes állapotban van.

A lap szerint a kétgyerekes férfi hazafelé tartott az eszközzel, vélhetően túl gyorsan haladva a járdán, és „talán a padka megdobhatta”. Az volt a szerencséje, hogy otthon volt annak a háznak a lakója, amelyik kerítésének neki esett, a lakó ugyanis hallotta a csattanást, rögtön kiment a helyszínre és segítséget hívott. A férfiért a helyszínre érkező mentők egy órán át küzdöttek, mire szállítható állapotba hozták, ezt követően a budapesti Honvédkórházba vitték, azóta is ott ápolják.

A megjelent információk szerint az esés következtében a férfinak teljesen összetört a koponyája, az agyában pedig bevérzés keletkezett.

A Blikknek a férfi anyja azt mondta, bár a fia a baleset idején nem viselt semmilyen védőfelszerekést, általában szokta azokat hordani, így sisak is szokott lenni rajta, ha rollerezik. Az asszony elmondta azt is, hogy a fia állapota kritikus, ezért műtétről egyelőre szó sem lehet. Mélyaltatásban tartják, amiből eddig egyszer ébresztették fel. „A végtagjait tudta mozgatni, ám csupán pislogással tudott, tud kommunikálni. Elmondták neki, mi történt vele, ami eljutott a tudatáig, aztán visszaaltatták” – mondta a lapnak a nő.

Kapcsolódó
Lehessen elektromos rollerezni 18 éves kor alatt? – kérdezi a kormány a magyaroktól

Az új KRESZ-szabályokról szóló társadalmi egyeztetésben az e-rollerek mellett a gyorshajtók autóinak elkobzása is felmerül.

The post Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest