Hivatalos: az Odüsszeia Christopher Nolan legsikeresebb filmje

Átlépte az 1,1 milliárd dolláros globális bevételt, így Christopher Nolan legsikeresebb filmje lett az Odüsszeia. A rendező pályájának eddigi legjövedelmezőbb filmje a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés volt, ami 1,085 milliárd megkeresett dollárig jutott – írja a Deadline.

A Homérosz-adaptáció egyúttal az év eddigi második legsikeresebb filmje a Pókember: Vadonatúj nap mögött.

Főszereplői, Matt Damon, Anne Hathaway és Robert Pattinson sem játszottak még olyan filmben, ami az Odüsszeiánál több pénzt hozott volna a moziban, pedig azért feltűntek már ebben-abban.

Christopher Nolan filmjei eddig összesen több mint hétmilliárd dollárt termeltek moziforgalmazásuk során világszerte. „Hollywood megmentőjeként istenítik” – írtuk róla 2020-as portrécikkünkben, és úgy tűnik, továbbra is beváltja a hozzá fűzött reményeket.

A 24.hu Odüsszeia-kritikájában többek között arról írtunk, miért áll közel Nolanhez Odüsszeusz karaktere, és miért változtatta meg az eposz fontos részleteit:

Nem is feltételeztük, hogy Nolan ne tudná színvonalasan leforgatni Odüsszeusz olvasva is lélegzetelállító kalandjait. Inkább azon gondolkodunk: megérte az a néhány kulcsfontosságú változtatás?

The post Hivatalos: az Odüsszeia Christopher Nolan legsikeresebb filmje first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest