Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre

A HE-DO sosem épített vasutat vagy hidat, megfelelőnek ítéli a Közlekedési és Beruházási Minisztérium (KBM) a cég szakmai előéletét, illetve referenciáit egy harmincmilliárdos projekthez? – kérdeztük a Vitézy Dávid által vezetett tárcától a Gubacsi híd kivitelezése kapcsán. Vitézy a múlt héten jelentette be, hogy a kormány döntött, és az év végén megkezdik a híd kivitelezését. Azt is elmondta, hogy

31 milliárd forintba kerül majd a projekt, a kivitelezőt azonban nem nevezte meg.

Piaci források ugyanakkor jelezték lapunknak, hogy a KBM nyertesnek hirdette a HE-DO Építő Zrt.-t és – mint kommentálták – ezzel egy „csont NER-es céget” hozott helyzetbe a Tisza-kormány. Semmi sem változott – szűrte le a következtetést forrásunk, aki a Mészáros LőrincSzíjj László duó által uralt mélyépítő piacon évek óta nem rúgott labdába, maximum alvállalkozóként vették be egy-egy projektbe, mint panaszolja, igen nyomott áron. A minisztérium lapunk kérdésére nem írta le a HE-DO nevét, de nem cáfolta a hírt a cég nyertesnek hirdetéséről. (A hvg.hu közölte elsőként a fejleményeket.)

Ami a most lezárt ügyletet illeti, a Gubacsi híd kivitelezésére a Lázár János vezette közlekedési tárca írt ki közbeszerzést még 2025 márciusában, és szeptemberre az is kiderült, ki tette a legjobb ajánlatot. Az osztrák Swietelsky és a Mészáros-érdekeltségébe tartozó A-Híd Zrt. 16,56 milliárdért vállalta volna a feladatot, ami tízmilliárddal olcsóbb volt a Lázár-minisztérium által megadott becsült árnál, ám aránytalanul alacsony árra hivatkozva kizárták őket a versenyből. (Ezt jogvita és pereskedés követte.) Így került az élre a második legjobb ajánlat, 20,9 milliárddal a HE-DO Kft. Az eljárást azonban nem zárták le Lázárék, így a döntés Vitézyékre maradt.

Róka László / MTI Az 1924-ben átadott Gubacsi híd, amely a Csepel-sziget egyik fővárosi átkelője, a Ráckevei-Dunán át köti össze Pesterzsébetet, Csepellel.

Észak-Magyarország kis-Közgépe

The post Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest