Magyar Péter: a teljes államigazgatást újra kell építeni

Thumbnail for 7216928

Az elmúlt hetek hőhulláma és aszálya miatt kialakult vízügyi és energiaválságról adott számot Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalásában, amelyért jelentős részben az előző kormányok mulasztásait tette felelőssé. A miniszterelnök szerint a kritikus időszakban sikerült elkerülni a Paksi Atomerőmű teljes leállását és az energiahálózat összeomlását, miközben az önkéntes vállalásoknak köszönhetően a tervezetthez képest csaknem 10 százalékkal csökkent az áramfogyasztás. Jelezte ugyanakkor, hogy a rendkívüli aszály és a fagy csak az agráriumban már több száz milliárd forintos kárt okozhatott, a teljes gazdasági veszteség pedig egyelőre nem becsülhető meg pontosan. Magyar szerint az elmúlt hetek tapasztalataiból az is világossá vált, hogy „a teljes államigazgatást újra kell építeni”, mert Magyarország jelenleg nincs megfelelően felkészülve az ehhez hasonló válságokra. A kormányfő bejelentette: az ősszel induló alkotmányozási folyamatban és társadalmi párbeszédben hangsúlyosan megjelenik a vízhez, az energiához és a fenntartható környezethez való jog pontos meghatározása is, emellett szakpolitikai fordulatot is ígért.

Tovább az erdeti cikkre:: Portfolio

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest