Az elmúlt időszakban az AI-hoz kapcsolódó nagy víziók amúgy sem szegényes piaca — hogy tudniillik mit jelent ez a technológia a társadalomnak — két markáns tétellel gyarapodott. Az egyik a Vatikánból érkezett: a pápa új enciklikájában arra a hatalmas kihívásra irányítja a figyelmet, hogy miként őrizhető meg az emberi méltóság a mindentudó gépek korában.
A kérdés nem költői.
Ha a gép jobban ír, jobban számol, jobban diagnosztizál és – állítólag hamarosan – jobban dönt, mint mi, akkor mi marad az emberből, ami csak az övé? Az enciklika válasza a maga módján radikális: az ember nem a teljesítménye, hanem a méltósága okán ember, és ezt a méltóságot semmilyen benchmark nem írhatja felül.
A skála másik végpontján Elon Musk áll, aki – mi tagadás – kevésbé aggódik. Szerinte öt-tíz éven belül az AI elhozza a nirvánát: mindenütt, mindenkor és mindenben okosabb lesz az embernél, a munka opcionálissá válik, megszűnik a pénz, lényegében eljön a kommunizmus. Az irónia, hogy a történelem legnagyobb magánvagyonának birtokosa hirdeti a pénz utáni kort, láthatóan senkit sem zavar, legkevésbé őt magát. Mi pedig – Musk hasonlata szerint – cuki labradorrá válunk a minden lényeges döntést helyettünk meghozó szuperintelligencia mellett: jól tartanak, megsétáltatnak, és nem kérdezik a véleményünket.
Teendő nincs: enjoy the ride, ameddig lehet.
Az a 20-25 százalékos esély pedig, hogy a gép egyszer ellenünk fordul, e világkép szerint könnyedén bevallható — kockázat, vállrándítás, tovább.
Két vízió, két antropológia — és egy közös vonás: mindkettő a jövő felől beszél a jelenről. Az egyre meredekebb állítások által uralt AI-diskurzus közepette ezért érdemes egy pillanatra megállni, és megnézni azt a pillanatfelvételt, amelyet a Mandate legutóbbi, kilenc országra kiterjedő kutatása rögzít: közel 14 ezer megkérdezett az Egyesült Államoktól Nagy-Britannián és Németországon át Magyarországig, 2026 júniusából. Nem próféták, hanem választók. És a kép, amelyet mutatnak, jóval érdekesebb a szokásos „az emberek félnek az AI-tól” közhelynél.
Az első és legfontosabb tanulság: az AI megítélését ma nem az ideológia, hanem a földrajz magyarázza. A szakadék nem bal és jobb, hanem az angolszász világ és a kontinentális Európa között húzódik. Az amerikaiak 50, a britek 46 százaléka szerint az AI társadalmi hatása már ma negatív — a kontinensen ez az arány sehol nem éri el a 35 százalékot, Spanyolországban pedig kifejezetten derűs a kép: 42 százalék pozitív, 20 negatív. A kutatók ellenőrizték: a pártpreferencia jóval gyengébb előrejelző, mint az, hogy az óceán melyik partján él a válaszadó. A backlash ott tombol, ahol a forradalom zajlik.
Hogy miért, arra három egymásba kapaszkodó magyarázat kínálkozik.
The post Dessewffy Tibor: Labradorok a nirvánában – kik és hol hisznek az AI-ban? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
