A magyar klasszis a harmadik futamban jutott szóhoz, ráadásul az sem zavarta meg, hogy kétszer felállították a mezőnyt a rajtgépből. Molnár féltávnál már jócskán vezetett, a hajrában ki is engedett, beérte a második hellyel, amivel szintén automatikusan továbbjutott. Előtte ráadásul Enyingi Patrik is másodikként zárt a futamában, így mindketten ott lesznek a fináléban.
„Örülök, hogy Patrik és én is döntőbe jutottunk. Két magyar a döntőben, egész jól hangzik” – értékelt boldogan az M4 Sportnak az elődöntőt követően, ám amikor szóba került, hogy nagy a tét, meglepően felelt.
Tét, hagyjál már… Mindig nagy a tét, hát ezért vagyunk! Az én munkám nem 45 másodperc alatt történik, hanem azokon a magányos hosszú napok alatt, amiket sennki nem lát. Amikor valaki hazamegy munka után és leül megnézni valamit, kikapcsol este, én meg savban fuldoklom, hogy mindjárt meghalok. Nem akarom eljátszani az álszentet, ez a dolgom.
Molnár legközelebb szerdán végzi a dolgát, az egykörös szám döntőjét magyar idő szerint 21.50-kor rendezik. Mivel a teljes mezőny második legjobb idejével jutott tovább, pedig a végén nem is futott teljes erővel, jó esély mutatkozik egy éremre. A magyar válogatott első érmét Halász Bence szolgáltatta, aki kalapácsvetésben Európa-bajnok lett.
The post Molnár Attila: Tét? Hagyjál már! Mindig nagy a tét, hát ezért vagyunk! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





