Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is

Népszerű lett Örkény István a politikai közbeszédben. Kedden a Ruff Bálint vezette Miniszterelnökség ismeretlen tettes ellen feljelentést tett Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak túlárazottsága miatt. Erre Kaminski Fanny néhai nagyapja egyik klasszikus egypercesének, a Mi mindent kell tudni címét használva magyarázta el közösségi oldalán, hogy szerinte miért félrevezető a kép, amit cége, a Triton Communications Kft. munkájáról festenek. Közölte: elfogadja, hogy az új kormány felülvizsgálja elődje szerződéseit, de azt nem, hogy egy „tisztességesen működő magyar vállalkozást kiragadott számokkal, elhallgatott tényekkel és félrevezető sugalmazásokkal próbáljanak gyanúba keverni”.

Örkény István groteszkjéből (egy villamosjegy használati utasításából, pl. a kerülőutak tiltásáról) nem idézett, de megköszönte Ruff Bálintnak, hogy

a meghurcoltak közt az elsők között

lehet, mondván, ez számára „büszkeség”.

MI MINDENT KELL TUDNI

Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. […]
Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!

Kaminski Fanny szerint szerződésük szerint alapfeltétel volt, hogy a nap 24 órájában rendelkezésre kellett állni. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy ő is ott volt, amikor egy éve Orbán Viktor közölte: elkészítették a Fidesz 2026-os győzelmi tervét. Kaminski Fanny cége esetében most azt is kifogásolták, hogy a szerződést Orbán Viktor védett személy státuszára hivatkozva kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól. Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nyilvánvalóan politikai támadásról van szó. A közélet kategóriában Kaminski tavaly egyébként a hatodik legbefolyásosabb magyar nő volt a Forbes listáján.

Szerdán reggel Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a Jellempróba című Örkény-egypercest osztotta meg közösségi oldalán, minden kommentár nélkül.

The post Kaminski Fanny után Örkényt idéz Tanács Zoltán is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest