Rendkívüli kárelhárítást rendelt el kedden a vízügyi hatóság az Óbudai Gázgyár szennyezésével kapcsolatban – ismerte el az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. lapunknak küldött válaszában. Ebben megerősítik Karácsony Gergely főpolgármester pénteki állítását, miszerint a szennyezett Duna-meder elkerítését követően megkezdődik a beszivárgó, sárgás-zöldes szennyező anyagok semlegesítése.
Jelezték egyúttal, hogy mivel a hatósági mérések szerint a szivárgás helyétől három méterre már nem kimutatható a szennyezés, ezért a Szigeten fesztiválozók nem érintkezhetnek a szennyező anyaggal.
A Telex szerint a fesztivál szervezői a Sziget Beach-nek nevezett strandon nem engedik be az embereket a vízbe.
Ha az idei vizsgálati eredmények megengedik, a hatóságok ajánlása alapján a Gázgyári területtől távolabb kijelölünk egy részt, ahol korlátozottan, maximum térdig engedjük be a látogatóinkat, és az erre kijelölt területeken kívüli részt kordonokkal lezárjuk
– írták a fesztivál szervezői. A válaszukból az is kiderül, hogy a Sziget Beach-nek elnevezett helyszín nem egy strand, hanem egy programhelyszín neve, ahol különböző chill-programokon vehetnek részt a látogatók, ahol kijelölt napozórész és vendéglátás is rendelkezésükre áll.
Mint azt elmondták, vízállástól és vízminőségtől függően szoktak megnyitni egy kisebb, elkerített szakaszt és azt sem strandszerű felhasználásra, maximum térdig engedik be a látogatókat.
A hivatalos kommunikáció szerint a fesztivál megnyitása előtt laborvizsgálatokat végeztek. A vízvizsgálat alapján, az ilyenkor szokásos paramétereken túl, „a víz a gázgyári szivárgásban érintett anyagok tekintetében is megfelelt a határértékeknek, így a víz az érintett partszakaszokon mindenütt biztonságosnak tekinthető.
Ettől függetlenül a gázgyár felőli részen lévő oldalon a vízbe ezután sem engednek be senkit, az továbbra is le lesz zárva, ott csak a parton lehetnek látogatók. A szigetcsúcs nagy Duna-ág felőli oldalán viszont egy kis szakaszon megnyitják a vizet a látogatóknak, limitált mélységig, közölték.
The post Nem mehetnek a Dunába a fesztiválozók a Sziget Beach-en, ami a szennyezett Óbudai Gázgyárral szemben található first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





