Molnár Attila a negyedik helyéről: Én vagyok az első vesztes, ne szépítsük!

Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás döntőjében a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon 2026. augusztus 12-én.

A számot előzetesen komoly várakozás előzte meg magyar részről, elsősorban a tavalyi fedettpályás Európa-bajnok Molnár Attila miatt, aki ősz óta a Femke Bolt is edző svájci Laurent Meuwly csoportjába került és a közös munka eredményeként a szezonban sorra futotta az erős eredményeket, július elején pedig a monacói Gyémánt Liga-viadalon 44.47 másodpercre javította saját országos csúcsát.

Formájából kiindulva így egyértelműen éremesélyesként érkezett Birminghambe, de ennek ellenére lemaradt a dobogóról. Pedig Molnár erősen kezdett, sokáig versenyben volt az éremért, de a hajrában kissé görcsössé vált.

„Az utolsó 50 méteren nem akartam ezt eléggé. Az fáj a legjobban, hogy egy edzőtársamtól kaptam ki, és eddig nem volt olyan nap, amikor ne vertem volna meg méterekkel. Ezt úgy is felfoghatom, hogy jó helyen vagyok, mert tud nekem valamit tanítani. Jó versenyző Jonas Phijffers, elhiszi magáról azt, ami lehetetlen, és ő most 300 grammal nehezebb fémet visz haza, mint én” – mondta a verseny után Molnár az M4 Sportnak.

Remélem, ti jobban örültök ennek az eredménynek, mert én azt érzem, én vagyok az első vesztes, ne szépítsük! Az első ember, aki lemarad a buszról, akinek a pontjai nem érik el a felvételi határt. Ez szívás!

Nem a lépés nem jött ki, vagy az időjárás, a bemelegítés volt rossz. Én nem akartam eléggé, szóval most aludjak is rosszul, tanuljam meg, hogy a négyszáznak négyszáznál van vége” – mondta rendkívül önkritikusan a magyar atléta arról, mi volt a gond.

A döntő másik magyarja, Enyingi Patrik 45.36-tal ért célba hetedik helyen.

Kapcsolódó
Kevés hiányzott a magyar futóbronzhoz az atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila negyedik, Enyingi Patrik hetedik lett 400 méteren.

The post Molnár Attila a negyedik helyéről: Én vagyok az első vesztes, ne szépítsük! first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest