Tokióban nagy megütközést váltott ki, hogy Putyin az „ősi japán földre” utazott

Teljesen elfogadhatatlannak nevezte Takaicsi Szanae japán miniszterelnök csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatását a Kuril-szigeteken.

A japán kormányfő ősi japán földnek nevezte a területet, amelyet a második világháború utáni nemzetközi területi rendezések keretében csatoltak a Szovjetunióhoz. Japán nem fogadta el ezt a döntést, ennek következtében a két ország mindmáig nem kötött békeszerződést egymással.

Ez a látogatás … szemben áll Japánnak az Északi Területekkel (a Kuril-szigetek japán elnevezése) kapcsolatos szilárd álláspontjával. A japán nép érzelmeinek ilyenfajta megsértése teljesen elfogadhatatlan

– jelentette ki a japán miniszterelnök.

A japán külügyminisztérium szintén „éles tiltakozásának” adott hangot az orosz elnök csütörtöki látogatása ellen. A Tokióban nyilvánosságra hozott közlemény a Kuril-szigeteket szintén „ősi japán földnek” nevezi.

A két szomszédos ország közötti területi vita évtizedek óta megterheli a kölcsönös kapcsolatokat. A halban gazdag négy déli Kuril-szigetnek stratégiai jelentősége is van, részben mindössze néhány kilométerre fekszenek Hokkaido japán szigettől, és Oroszország számára katonai jelentőségűek. (MTI)

The post Tokióban nagy megütközést váltott ki, hogy Putyin az „ősi japán földre” utazott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest