Nem tűnt gyengének a délelőtti előfutamban a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Kós Olivér, Jászó Ádám összeállítású magyar 4×100 méteres gyorsváltó, amely az ötödik idővel kvalifikálta magát az esti fináléra.
Azt már akkor tudni lehetett, hogy Kós Olivért bátyja, a 200 méter hát olimpiai bajnoka, Kós Hubert váltja majd, az viszont csak délutánra derült ki, hogy Milák Kristóf is vállalta a szereplést.
Így aztán tudni lehetett azt is, hogy Kós Hubert kezd, majd Szabó és Németh következik, a végén pedig Milák ugrik medencébe, aki szerdán este óriási országos csúccsal, minden idők tizedik legjobb eredményével nyert bronzérmet 100 méter gyorson.
Ez félelmetes volt
Első emberként tehát Kós kezdett, aki 50-nél a hetedik, 100-nál az ötödik volt. Szabó Szebasztian ezt a pozíciót tartotta, a nagy robbantást Németh Nándortól várhattuk, aki 250-nél negyedikként fordult, végül a második helyen adta át a váltást Miláknak.
Az utolsó fordulónál az orosz Kornyev vezetett, de Milák döbbenetesen hajrázott, és 3:10.03 perces idővel az első helyen csapott a célba.
Érdekesség, hogy Kós Hubert három hete arról nyilatkozott, hogy Milák nem segíti eléggé a váltót, és szomorú, hogy csak magára gondol, nem a csapatra.
The post Döbbenetes Milák-hajrával Európa-bajnok a 4×100-as gyorsváltó first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24sport





