Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz indítványát, amely az Alaptörvény 16. módosításának közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal (KEKVA) kapcsolatos rendelkezései megsemmisítésére irányult. Ebben szüntette meg a Tisza-kormány azokat a vagyonkezelő alapítványokat, amelyekbe több ezer milliárd forintnyi állami vagyon szervezett ki az Orbán-kormány.
Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény negyedik módosítására hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül utasította el az ellenzéki párt indítványát. 2013-ban ugyanis a fideszes kétharmad elvette az Alkotmánybíróságtól azt a hatáskört, hogy tartalmi kontrollt gyakorolhasson az alkotmánymódosítások felett, csak azt vizsgálhatják, hogy az elfogadásuk eljárásjogilag rendben történt-e.
Két alkotmánybíró nem értett egyet ezzel a többségi állásponttal: Polt Péter távozó AB-elnök és Handó Tünde. Szerintük érdemileg el kellett volna bírálniuk a beadványt.
A Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszüntető alkotmánymódosítás megsemmisítéséről egyelőre nem döntött az Alkotmánybíróság, későbbre halasztotta azt.
The post Kikosarazta az Alkotmánybíróság a Fideszt a KEKVA-k ügyében first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





