Klopfolóval püfölte az ATM-et, de így sem jutott hozzá a benne lévő 13 millióhoz

Vádat emelt a Jászberényi Járási Ügyészség azzal a 32 éves többszörösen büntetett előéletű jászkiséri férfival szemben, aki klopfolóval próbált pénzt szerezni egy ATM-ből. Pásztor-Jordán Ildikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a férfi tavaly április elején, az egyik hajnalban megjelent az egyik jászkiséri automatánál, ahol a magával vitt húsklopfoló kalapáccsal, 4-5 alkalommal ráütött az ATM kijelzőjére.

853 ezres kárt okozott

Ezt követően a pénzkiadó nyílását feszegette és a konténer hátsó ajtaját is megpróbálta kinyitni. A férfi szándéka az ATM-ben található készpénz megszerzése volt. Az automatában akkor több mint 13 millió forint volt.

Az elkövető 853 ezer forintos rongálási kárt okozott a tettével, amely azóta sem térült meg. Az ügyészség négy év börtönbüntetést és négy év közügyektől eltiltást kért a jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérletével vádolt férfira.

The post Klopfolóval püfölte az ATM-et, de így sem jutott hozzá a benne lévő 13 millióhoz first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest