Klubja cáfolta, hogy játékosa a hullaházban életjeleket mutatott

A Katsina United kedden a Niger Tornadoes ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen, ám a 9. percben tragédia történt. A hazaiak 27 éves védője, Chinedu Ozor váratlanul összeesett, és ugyan a pályán megkezdték az újraélesztését, majd kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét.

Később azonban elterjedt a hír – és erről többek között a The Sun angol bulvárlap is beszámolt –, hogy a hullaházba vitt labdarúgó váratlanul életjeleket mutatott, megmozdította a kezét, ezért visszavitték a kórházba.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katsina United (@katsinaunitedfc) által megosztott bejegyzés

A Katsina Unitednek ezért egy nappal a haláleset megerősítése után új közleményt kellett kiadnia, amelyben kijelentette, a szóbeszédből semmi sem igaz.

Megtört szívvel szeretnénk tisztázni Chinedu Ozor tragikus halálának körülményeit, aki egy felkészülési mérkőzésen esett össze. Az utólagos erőfeszítések ellenére Chinedu sajnos meghalt

– hangsúlyozta közleményében a klub.

„Láttunk olyan jelentéseket, amelyek szerint Chinedu később visszanyerte az eszméletét, vagy feléledt. Megértjük, hogy az emberek kétségbeesetten szeretnék, ha ez igaz lenne. Mindannyian ezt akarjuk. De sajnos ezek a jelentések nem igazak.

Tudjuk, milyen nehéz ezt elfogadni, a csapattársai és a barátai mind gyászolnak. De valahol van egy család, aki leírhatatlan fájdalmat él át. A szívünk mélyéről kérjük, hagyják abba ezeket a pletykákat és a félrevezető híreszteléseket!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Katsina United (@katsinaunitedfc) által megosztott bejegyzés

Ozor idén nyáron igazolt a nigériai Premier League-ben szereplő Katsina Unitedhez.

The post Klubja cáfolta, hogy játékosa a hullaházban életjeleket mutatott first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest