Nagyot futott, odacsapott az országos csúcsnak a férfi 4×400-as váltó

Takács Boglárka a női 200 méteres síkfutás elődöntője után a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon 2026. augusztus 12-én.

A szakvezetés az Eb előtt még azt tervezte, hogy az egyébként éremesélyesnek nevezhető staféta az előfutamban is a legerősebb összeállításában fut majd. Végül az a döntés született, hogy a férfi 400 méteren hétfőn, kedden és szerdán is kiválóan szerepelt, Eb-hetedik Enyingi Patrik pihen és az egyéniben negyedik Molnár Attila, valamint a magyar bajnoki arany- és ezüstérmes Plisz Balázs, Kovács Árpád kettős mellett Csahóczi Csanád szerepel.

A staféta az első előfutamban kapott helyet, amelyből az első három helyezett jutott egyenesen döntőbe. A kezdő Kovács volt, aki az ob-n 45.49 másodpercre javította egyéni csúcsát. Óvatosan kezdett és a célegyenesben igyekezett hajrázni, ám csak az ötödik-hatodik helyen váltotta Pliszt, aki igyekezett felfutni a riválisokra, de ő is a hatodik pozícióban adta át a botot Csahóczynak.

A harmadik kör helyezésben szintén nem hozott változást, Csahóczy viszont nem szakadt le az ellenfelekről, Molnár pedig 120 méter után előzött, majd a célegyenesben még a svájciak utolsó emberét is lehajrázta. A németek befejező emberét viszont már nem tudta, így a negyedik helyen hozta be a váltót. A csapat a tavalyi 3:01.46 perces országos rekord megdöntésének örülhetett, arra viszont várnia kellett, hogy ez az eredmény elég lesz-e a fináléhoz.

A továbbjutáshoz az kellett, hogy a második futam első három helyezettje mögött csak maximum egy staféta érjen el jobb időt a magyarénál. A második futamban ugyan nem szakadt szét a me4zőny, szinte minden váltó az utolsó méterekig versenyben volt a továbbjutásért, de a győztes hollandok csupán 3:00.98 perccel értek be és a harmadik britek a magyaréval megegyező időt futottak. Molnárék összesítésben az ötödik idővel kerültek a fináléba.

A férfi 4×400 méter döntője az Eb utolsó száma lesz vasárnap közép-európai idő szerint 22.50-től.

(MTI)

Kapcsolódó
Takács Boglárka: Egyszer csak jött egy fal és nagyon elfáradtam

A magyar sprinter nyolcadik lett az atlétikai Eb 200 méteres versenyében.

The post Nagyot futott, odacsapott az országos csúcsnak a férfi 4×400-as váltó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24sport

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest