Csütörtök este már negyedszer találkozhatott a budapesti közönség a Florence + The Machine zenekarral, ugyanis 2015-ben, 2019-ben és 2023-ban is járt már hazánkban az angliai zenekar. Az ilyen sokadik visszatéréseket akár unalmasnak is titulálhatják, viszont onnan is lehet nézni, hogy így végre azok is eljuthattak a koncertre, akik az első, de még a második és harmadik után is csak tologatták a látogatást. Könnyen eldönthető, melyik klubot erősítem, a nagy koncert-összehasonlítást így nem én fogom tudni produkálni.
A mostani fellépés hátteréhez azonban muszáj visszamennünk kicsit az időben, hiszen Florence Welch életében egy minden korábbinál súlyosabb esemény következett be 2023-ban: az akkori turné idején életveszélybe került egy méhen kívüli terhesség miatt. Az énekesnő eleinte azt hitte, elvetélt, ezért a fájdalom és az erős vérzés ellenére még színpadra lépett. Később derült ki, hogy megrepedt a petevezetéke, súlyos belső vérzése volt, és sürgősségi műtétre szorult.
Tíz nappal a beavatkozás után már ismét koncertezett, és nem meglepő, hogy alapjaiban változott meg mind ő, mind az előadó-művészete.
Ezekből a tapasztalatokból született meg a tavaly októberi, hatodik albuma, az Everybody Scream, amely olyan könnyednek nehezen titulálható témákkal is foglalkozik, mint hogy mit jelent a gyógyulás, a veszteség, az öregedés, a párkapcsolat vagy épp az anyaság. De térjünk rá végre arra, hogy mit hoz ki mindez egy szigetes nagyszínpados koncert közösségéből.
Florence nem tétlenkedett sokat a koncert indításával, ehhez nem férhet kétség.
The post Sziget: az ország energiaellátásán nagyot segítene, ha ezt a sztárénekest rákötnénk néhány városra first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





