Benzinnel lelocsolták és meggyújtották a több mint négyszáz éves Basafát Nagykőrösön. A Pálfáji erdőben lévő kocsányos tölgy 31 méter magas, és több mint hat méter a törzskerülete, és hatalmas büszkesége a településnek.
A helyi rendőrség nagyobb kárt okozó rongálás bűntette és lopás vétsége miatt indított eljárást egy büntetett előéletű helyi férfi ellen. A Pest Vármegyei Rendőr-kapitányság közleménye szerint a gyanúsított a korábbi vélt sérelmei miatt ment benzines palackkal és rongyokkal a Natura 2000 természetvédelmi területen álló, több mint 400 éves, védett kocsányos tölgyhöz, a helyiek által nagy becsben tartott „Basafához”.
A férfi a fa törzsét lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta, és elmenekült. A tüzet szerencsére hamar felfedezték és eloltották. Így a tölgyfa komolyabb károsodás nélkül vészelte át a támadást
– közölte a rendőrség.
A gyújtogatás után az elkövető egy lakatlan tanyára ment, ahonnan lenyúlt pár dolgot, majd távozásakor felgyújtotta a melléképületet. A rendőrök egy tanya közelében fogták el a férfit. A férfi beismerte a „Basafa” felgyújtását a kihallgatása során. A férfit őrizetbe vették és letartóztatták. Az Év fája tavalyi választásán ez a fa végzett az ötödik helyen. A Basafa legendájáról ide kattintva tudhat meg további érdekességeket.
The post Benzinnel lelocsolták és felgyújtották a több mint 400 éves Basafát Nagykőrösön first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





