Az M1 Híradó munkatársai közül legalább öt, egyes értesülések szerint akár tíz embert küldött harmincnapos állásidőre Horváth P. András, az MTVA megbízott vezérigazgatója – írja a HVG több, a közmédiánál dolgozó forrására hivatkozva. A felfüggesztettek között szerkesztők is vannak.
A lap úgy tudja, hogy a közrádió Krónika című műsorának további öt munkatársa is harmincnapos állásidőre került. Az érintettek ezalatt megkapják a fizetésüket, munkát azonban nem végezhetnek.
Az intézkedés hat nappal az M1 Híradó augusztus 20-ra tervezett újraindítása előtt történt. A HVG információi szerint a csatornán már tesztadásokat tartanak.
Az MTVA szerint még nincs döntés elbocsátásokról
A közmédia a lap megkeresésére azt közölte, hogy a munkatársakat a folyamatban lévő audit jelenlegi szakaszában, a vizsgálatok lefolytatása érdekében mentették fel a munkavégzés alól. Munkaviszonyukról
a lefolytatott vizsgálatok lezárását követően, azok eredménye alapján születik döntés.
Az MTVA szerint az audit eredménye az érintettek elbocsátását és további foglalkoztatását egyaránt megalapozhatja. Azt állították, hogy az intézkedés nem veszélyezteti a napi feladatok zavartalan és megfelelő minőségű ellátását.
A HVG úgy tudja, hogy az M1 hírigazgatóságát vezető Bodacz Balázst is meglepte a vezérigazgatói döntés. A Híradóhoz ugyanis eddig műsorvezetők érkezéséről lehetett hallani, új szerkesztők és háttérmunkatársak felvételéről nem. Bodacz és a Kossuth Rádiót vezető Kerényi György a közmédia sajtóosztályához irányította a lapot.
A HVG-nek nyilatkozó dolgozók arra is panaszkodtak, hogy nincs megfelelő belső tájékoztatás, ezért a munkatársak jobbára folyosói értesülésekből próbálják megtudni, milyen változások várhatók.
Júliusban már több dolgozót felmentettek
A közmédia hírszolgáltatását július 7-én állították le. Az M1 képernyőjén az előző évek működéséért bocsánatot kérő üzenet jelent meg, a Kossuth Rádió helyén pedig átmenetileg a Bartók Rádió műsora volt hallható. A vezérigazgatói utasítás szerint az M1 hír- és közéleti műsorai szüneteltek, a rádióban pedig csak rövid hírblokkok indultak újra.
Az átalakítás kezdetén már több műsorvezetőt, szerkesztőt és vezetőt felmentettek a munkavégzés alól. Közéjük tartozott Csete Beáta és Kakuk L. Tamás, valamint a Kossuth Rádióban az Orbán Viktorral készült péntek reggeli interjúkat vezető Törőcsik Zsolt is. Szintén felmentették mások mellett Siklósi Beatrix korábbi csatornaigazgatót és Császár Attila vezető szerkesztőt.
A HVG szerint az akkor állásidőre küldött dolgozók közül néhányan visszatérhettek, többségüket azonban végül elbocsátották.
A közmédia átmeneti vezetése júliusban állt fel: Bodacz Balázs a hírigazgatóságot, Kerényi György a Kossuth Rádiót, Mészáros Zsófia pedig az online területet vezeti. A Kossuth Rádió szerkesztőségéhez azóta Bogár Zsolt és Magyari Péter is főszerkesztő-helyettesként csatlakozott.
The post Napokkal az M1 Híradó újraindítása előtt felfüggesztettek több dolgozót first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





