Európa több pontján is tűzvészekkel küzdenek, ezért utazás előtt és közben is tájékozódjatok! – írta Orbán Anita szombat délelőtt Facebook-oldalán. A külügyminiszter a posztban közölte:
Az elmúlt napokban folyamatosan érkeznek hozzánk jelentések kisebb-nagyobb erdő- és bozóttüzekről Horvátországból, Szerbiából, Montenegróból, Görögországból, Alsó-Ausztriából és Európa más térségeiből is. Külképviseleteink és a Konzuli Szolgálat folyamatosan figyelik a helyzetet.
A tárcavezető hozzátette: „Horvátországban az ország több pontján is voltak kisebb-nagyobb tűzesetek, de késő estig valamennyit sikerült lokalizálni. Bár egyes helyeken a lángok lakott területek közelében voltak, emberélet vagy ingatlan közvetlen veszélyben nem volt. A ma reggeli jelentés ugyanezt erősítette meg. A tüzek kontroll alatt vannak, és az éjszaka folyamán magyar állampolgártól nem érkezett segítségkérés.”
170 hívás egy éjszaka alatt
A Konzuli Szolgálat call centere csak az éjszaka folyamán 170 hívást fogadott, ebből 73 Omiš térségével volt kapcsolatos. A külképviseleti vonalakon is nagyon sok megkeresést kezelnek kollégáink. Ezek döntő többsége már nem segítségkérés, hanem tájékoztatáskérés, ami azt is mutatja, hogy az utazók egyre tudatosabban keresik a hiteles információkat
– fogalmazott Orbán Anita, aki még egy fontos változást megemlített: péntek óta jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma. Egyre többen jelzik nekünk előre, hogy mikor és hova utaznak. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ez baj esetén óriási segítség ahhoz, hogy gyorsan elérjük és tájékoztassuk honfitársainkat.
A külügyminiszter ezért arra kér mindenkit, aki külföldre készül vagy már külföldön tartózkodik, hogy figyelje rendszeresen a Konzinfo tájékoztatásait, regisztráljon konzuli védelemre, és indulás előtt, illetve a helyszínen is tájékozódjon a helyi viszonyokról és a hatóságok aktuális intézkedéseiről.
The post Orbán Anita: Jelentősen megnőtt a konzuli védelemre regisztrálók száma first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





