Felhőmentes, napos idővel telik a szombat, a legmelegebb órákban 32-35 fokig emelkedik a hőmérséklet, a csapadék esélye nulla, a Hungaromet veszélyjelző oldala alapján három megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, ahol a napi középhőmérséklet meghaladhatja a 25 Celsius-fokot. Vasárnap még tovább fokozódik a kánikula országszerte 33-37 fokos csúcsokkal, a napos időt délutántól, északnyugat felől zavarhatja felhősödés, néhol zápor és zivatar is előfordulhat. Holnapra három északkeleti megye kivételével az egész ország sárga a hőségfigyelmezetéstől, Győr-Moson-Sopron vármegye narancs színben látszik, a középhőmérséklet 27 fok felett alakul. Hétfőre aztán a Kiderül.hu szóhasználatával „drasztikus időjárás-átalakulás” tanúi lehetünk:
egy hidegfront hatására 7-10 fokkal visszaesik a hőmérséklet.
A hét első napján északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, elszórtan előfordulhat zápor, zivatar, a szél megélénkül és erős lökések kísérhetik. Kedden napközben kevés helyen alakulhatnak ki záporok, ám végre elviselhetővé válik a meleg: hétfőn még 27-36 fokos csúcsok várhatók,
kedden azonban már csak 24-29 fok közé melegszik a levegő.
A lehűlés nem lesz tartós, szerdán már 28-33 fokot mérhetünk az élénk szél mellett, nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án pedig – jelen állás szerint – gyengén felhős, napos idő várható élénk, néhol erős lökésekkel kísért délnyugati széllel és 30-35 fokos csúcshőmérsékletekkel.
Még egy kevés csapadék is jól jöhet. Kollégáink legutóbb a Kolon-tónál jártak: ezer hektárról tűnt el a víz a szakemberek a halakat mentik:




11 fotó
További érdekes híreink a közelmúltból:
Semmivé lett ezerhektárnyi víz: a kiszáradás szélén álló Kolon-tónál jártunk
Több mint 3 milliárd forintnyi aranyat találtak munkások építkezés során egy ládában Belgiumban
Hullahegyeket építhettek a kivégzett hadifoglyokból Mohácson
Jövőre jön az „évszázad napfogyatkozása”: Magyarországról is látható lesz
The post Hidegfront jön: 7-10 fokkal lesz hűvösebb first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





