Kármán András pénzügyminiszter Rózsáné Sádt Mónikát nevezi ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökének. A NAV leendő bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese dr. Sisák Attila lesz – közölte a Pénzügyminisztérium.
A tárca tájékoztatása szerint A NAV elnöki tisztségére kiírt nyilvános pályázatra összesen 49 jelentkezés érkezett a Pénzügyminisztériumhoz, a szakmai értékelések alapján kilenc jelöltet javasolt az illetékes testület az első körös, államtitkári szintű meghallgatásra. Az államtitkári bizottság ezt követően öt jelöltet terjesztett tovább miniszteri meghallgatásra. A kiválasztási folyamat és a miniszteri bizottság javaslata alapján Rózsáné Sádt Mónika kap megbízást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésére.
Rózsáné Sádt Mónika több évtizedes, széles körű adószakmai tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során a könyvvizsgálattól, az adóbevallások, adójelentések készítésén keresztül a kockázatkezelési rendszerek felügyeletéig számos területen dolgozott. Jelenlegi munkahelyén, a DIAGEO Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet, és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel – mutatta be röviden az új vezetőt a tárca. Mint írták, a hazai és nemzetközi szakmai tapasztalata mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőjéről megfogalmazott stratégiai elképzelései is meghatározó szerepet játszottak a kiválasztásában, tekintve, hogy céljaként egy olyan korszerű adóhatóság kialakítását jelölte meg, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az adózást, hatékonyan támogatja a költségvetési stabilitást, szervezetében és szemléletében pedig alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz.
„A kívánatos intézményi karakter: segítség a jogkövetőnek, kiszámíthatóság mindenkinek, következetes fellépés a jogsértővel szemben” – fogalmazott elnöki pályázatában Rózsáné Sádt Mónika.
„Bravó, Kármán úr!”
Kármán András pénzügmyiniszter még június végén állt elő azzal a bejelentéssel, hogy alapos szakmai egyeztetést követően Tamásné Czinege Csillát jelölik a NAV elnöki posztjára, aki a kormányváltás óta már gyakorolta az elnöki jogkört. A bejelentést követően többen a nemtetszésüket fejezték ki, köztük Horváth András, a 2013-as NAV-os áfacsalási botrányt kirobbantó egykori adóügyi szakember is.
„NER-t kiszolgáló figurák a NAV élén? Marad minden a régiben? Bravó, Kármán úr!” felütésű bejegyzésében Horváth András emlékeztetett a 2013-ban kirobbant NAV-botrányra:
„A fő állításom akkor az volt, hogy olyan diszkriminatív ellenőrzési rendszert működtetett a NAV, amely éves szinten százmilliárdokkal károsította meg az állami költségvetést. Kármán András éppen akkor lépett le a NAV-ot felügyelő pénzügyminisztériumi állásából, amikor 2011 őszén a NAV-on belül terjesztettem a felső vezetés elé, hogy milyen mértékű károkat okoz az ÁFA-bevételeket tekintve az a tudatosan kialakított rendszer, amelyben az ellenőrzések mindig megállnak a védett (kiemelt státuszú) adózóknál. Ekkor a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságán dolgoztam, a főigazgató az a Tamásné Czinege Csilla volt, akit újdonsült pénzügyminiszterünk éppen hétfőn nevezett meg a NAV új elnökeként.”
Tekintve, hogy a Pénzügyminisztérium most egy új elnököt jelentett be az adóhatóság élére, Tamásné kinevezése legfeljebb átmenetinek volt tekinthető.
The post Kármán András új elnököt nevezett ki a NAV élére first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





