Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán

Árpád-házi Álmos herceg, Könyves Kálmány király öccse 899 éve, 1127. szeptember 1-jén hunyt el. A herceg király több évtizeden keresztül harcolt fivére, majd II. István a trón megszerzéséért, ám próbálkozásai újra és újra kudarcba fulladtak – írja a Rubicon.

Többször is megbocsátott a király lázadó öccsének

Álmos 1075 körül született I. Géza második fiaként, ám édesapja korai halála miatt nagybátyja, Szent László udvarában nevelkedett. A király a két testvér közül hosszú ideig az ifjabbikat pártfogolta: Kálmánt egyházi pályára küldte, Álmost pedig már ifjúkorában magával vitte hadjárataira, sőt Horvátország kormányzását is rábízta. 1094-ben azonban váratlanul hazahívta Kálmánt, és őt tette meg örökösének.

Álmos nyugodott bele nagybátyja döntésébe, és harcot indított fivére ellen a trón megszerzése érdekében. Felkelést szított bátyja megbuktatására, és 1098-ban sereggel vonult a király ellen, hívei azonban a csata kirobbanása előtt megtagadták a harcot, így a herceg kénytelen volt visszavonulni.

A két testvér ellentéte 1105-ben került újra a felszínre, miután Kálmán megkoronáztatta négy esztendős fiát, Istvánt. Ez világos üzenet volt Álmos számára, hogy a jövőben békés úton nem lesz esélye a hatalom megszerzésére. A herceg ezért III. Boleszláv lengyel fejedelem segítségét kérte, aki hamarosan be is tört Magyarországra. A hadjárat azonban sikertelenül zárult, Álmos kénytelen volt kegyelemért könyörögni bátyjánál.

Az uralkodó irgalmasan bánt öccsével, ám a bűnbocsánatért cserében 1107-ben szentföldi zarándokútra küldte a herceget. A hazatérő Álmos állítólag merényletet kísérelt meg Kálmán ellen a dömösi apátság felszentelésekor, majd 1108-ban V. Henrik német-római császárt hívta segítségül fivére megbuktatására, a király azonban ebben a háborúban is megvédte trónját. Kálmán mindegyik eset után megkegyelmezett testvérének.

Vakon végezte a trónra törő herceg

Álmos életének következő éveiről kevés információval rendelkezünk: feltételezések szerint a nyughatatlan herceg 1115 táján újabb szervezkedésbe fogott, ugyanis Kálmán országlása végén elfogatta, és fiával, Bélával együtt megvakíttatta őt. A parancs szerint az akkor kisded korú Bélát kasztrálni is kellett volna, ez azonban nem teljesült, a Képes krónika így számol be róla:

…a király elfogta a herceget meg kisded fiát, Bélát, és megvakíttatta őket; azt is meghagyta, hogy a kisded Bélát heréljék ki. De, aki megvakította, félt Istentől és a királyi nem kihalásától: kutyakölyköt herélt ki, annak heréit vitte a királynak.

A herceget ezután fiával együtt a dömösi apátságba zárták, az uralkodásra képtelenné tett Álmos azonban ezután sem adta fel hatalmi ambícióit. A Kálmán után trónra lépő II. István országlása idején, 1125-ben újabb összeesküvést szervezett, majd Bizáncba szökött, ahol 1127. szeptember 1-jén befejezte életét.

A lázadó herceg tehát sohasem tehette fejére a Szent Koronát, ám később mégis az ő vérvonalából kerültek ki az ország uralkodói. 1131-ben, II. István halála után ugyanis Álmos fia, Vak Béla szerezte meg a trónt.

Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben. Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlják, ezek közül lapunk sokat cikk formájában dolgozott fel. Íme néhány ezek közül:

The post Ezért vakíttatta meg saját öccsét Könyves Kálmán first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest