Koncertje közben rosszul lett, kórházba került Lionel Richie

Lionel Richie rosszul lett a St. Louisban tartott koncertjén, majd a show után a helyi kórház intenzív osztályára került.

A TMZ forrásai szerint az énekes maga jelentkezett be a kórházba elővigyázatosságból, miután szombat este, a Forest Parkban található The Muny szabadtéri színpadán tartott koncertje utolsó számát már nehezen tudta végigénekelni. A koncertlátogatók a lapnak azt mondták, hogy az Oscar- és négyszeres Grammy-díjas amerikai énekes a show vége felé láthatóan nem érezte jól magát, az utolsó dal, az All Night Long eléneklésekor széket kért a stábjától, hogy leülhessen.

A hírek szerint Richie abban bízik, hogy kedden már elhagyhatja a kórházat.

Ez nem az első ilyen eset az idén. Júniusban rosszulléte miatt Richie kénytelen volt félbeszakítani minnesotai koncertjét: a 77 éves énekes előadás közben szédülni kezdett, végül egy szünet után nem is tért vissza a színpadra, mentővel szállították kórházba.

Kapcsolódó
Lionel Richie rosszul lett a színpadon, félbeszakadt a koncertje

Megpróbált ülve énekelni, ám nem lett jobban.

The post Koncertje közben rosszul lett, kórházba került Lionel Richie first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest