Péntek este nagyinterjú Gulyás Mártonnal a 24.hu Youtube-csatornáján!

Péntek este 7 órára érkezik a 24.hu Youtube-csatornáján Pető Péter nagyinterjúja Gulyás Mártonnal, a Partizán főmunkatársával.

Gulyás elsőként lapunknak ad majd interjút azután, hogy átadta a főszerkesztői pozíciót, s a múlt héten pedig bejelentette, egy szabolcsi faluba, Penészlekre költözik csapatával, hogy kialakítsa a Partizán kelet-magyarországi alkotóbázisát. Az Elköltözöm című beharangozó filmjében így fogalmazott:

Ez itt a falum. Furcsa ezt mondani, mert nem itt születtem, nem is éltem itt, azonban most az a tervem, hogy ideköltözöm, és itt fogok dolgozni újságíróként, dokumentumfilmesként társaimmal közösen Szabolcs megye, még tágabban Kelet-Magyarország krónikásainak szegődünk.

Terveik szerint a falu jelenleg üresen álló, egykori orvosi rendelőjét újítják fel, s lakják be; a projektet közösségi finanszírozásból valósítják meg.

A tartalomgyártó a választás után hosszú hónapokig nem volt látható a nyilvánosságban, ennek okáról maga számolt be, tudatta: tizennégy éve diagnosztizáltak nála szívritmuszavart, de amíg ez korábban negyed-, félévente újult ki, a választási kampány idején mind sűrűbben jelentkezett. A nyáron többórás nyílt szívműtétet hajtottak végre rajta, amely megoldotta a problémát.

Az interjúban Gulyást kérdezik majd erről, ahogyan a Mi a teendő? kérdésre adott válaszáról, falura költözéséről, így a Partizán jövőjéről is. Mindemellett Gulyás és Pető beszélget majd az elmúlt tizenhat évről, évükről, az OV-generációról, az újságírásról is.

The post Péntek este nagyinterjú Gulyás Mártonnal a 24.hu Youtube-csatornáján! first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest