Miután Tarr Zoltán minisztériuma súlyos hiányosságokat tárt fel az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI), és Bodolay Géza igazgató vezetői kompetenciájának vizsgálatát is javasolták, az igazgató kemény hangú nyílt levelet írt Sári Zsolt Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkának.
Az OSZMI Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben azt írta, súlyosan félrevezetik az államtitkárt az intézmény egykori alkalmazottai, ő pedig igazgatóként mosolyogva áll a kompetencia-vizsgálat elébe.
Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, többedmagaddal súlyosan félrevezetnek az OSZMI némely egykori alkalmazottai, akik azóta is igyekeznek életben tartatni a témát, kihasználva a nagyszerű lehetőséget: A Nemzeti Színház igazgatója a minket fenntartó alapítványnak is elnöke volt tegnap éjfélig. Tehát: kapóra jövünk”
– írja.
Az üzenet előzménye Sári Zsolt hétfői posztja, amelyben a közgyűjteményekért és az örökségvédelemért felelős államtitkárként töltött első száz napjának eredményeit összegezte. Ezek között szerepelt, hogy feltárták az OSZMI súlyos működési problémáit és javasolták az igazgató vezetői kompetenciájának felülvizsgálatát.
„Ami a kompetenciám megvizsgálását illeti: mosolyogva állok elébe” – folytatja levelét Bodalay Géza, megemlítve művészettörténészi (és az ezzel járó muzeológusi) diplomáját, illetve neves tanárait. Rátérve a múzeumra – a sajtóban megjelent híreket cáfolva – kifejti, hogy a szakképzett munkatársak létszáma korántsem csökkent, sőt: az „újak” magasabb képesítéssel rendelkeznek.
Koncentráljunk arra a három »elküldött szakember” személyre, akik Önöket (beleértve az újságíró urakat) »belülről” ellátták mindenféle »információval”, s ily módon nem csodálható, hogy a megjelent »tényfeltárás” csak a tényekkel nem foglalkozik, hanem a bosszút lihegő triász jelentéseit veszi készpénznek. Nyilván vannak további boldog tapsolók: nem kis számú magukat színházinak is meg múzeuminak is képzelő kortársacskák
– folytatja levelét Bodolay Géza. Elmondása szerint mindhárman közös megegyezéssel (ketten nem kevés pénzzel) hagyták el az intézetet, és mindhármukról hosszan és elmarasztalóan ír.
Szerinte a „hiányosságokat” összehordó, többszörösen érintett vizsgálók semelyik említett helyszínt nem tekintették meg. A vizsgálat eredményét a színház vezetése nem is láthatta, de azt leszögezi, hogy a raktáraik például korábban soha ilyen jó állapotban nem voltak. Arról is ír, hogy rengeteg furcsa eljárási hiba volt a szakvizsgálatnak nevezett akció körül, de a tegnap (2026. augusztus 31-én) megkapott 26 oldalas eredményre részletes válasszal készülnek.
„Várom a találkozást – hallgattassék meg a másik fél is. – Addig is maradok tisztelettel: Bodolay Géza” – zárja levelét az igazgató.
Az intézményt fenntartó a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke a honlap szerint még mindig Vidnyánszky Attila, feltehetően az ő lobbitevékenységének köszönhetően foglalhatta el Bodolay az OSZMI igazgatói székét.
The post „Úgy tűnik, hogy Téged, Államtitkár úr, súlyosan félrevezetnek” – kemény hangú levelet írt a vizsgálatok után az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





