Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket

Novák Katalin volt köztársasági elnök, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter és Balog Zoltán, a volt államfő tanácsadójának meghallgatását is javasolja az Országgyűlés kegyelmi botrány felelőseit feltáró bizottságának tiszás elnöke.

Schummer Orsolya a bizottság szerdai alakulóülése előtti sajtótájékoztatón elmondta: az iratanyagok feltárásával kezdik meg a munkát. Szeretnék a kegyelmi ügy teljes iratcsomagját, amely a döntés-előkészítés bármely fázisában készült, az igazságügyi tárcától és a Sándor-palotából bekérni – közölte.

A tiszás bizottsági elnök arra számít, hogy az iratanyagok áttekintése után, ha a bizottság a megfelelő döntést meghozza, az első meghallgatások néhány héten belül megtörténhetnek.

Előállítás is jöhet

Arra a kérdésre válaszul, hogy ha a bizottság elé idézettek nem jelennének meg, elmondta: első alkalommal százezer forintos, második alkalommal egymillió forintos büntetés szabható ki, a harmadik alkalom után a bizottságnak van jogi lehetősége arra, hogy előállítsák a meghallgatandó személyt.

Arra a felvetésre reagálva, hogy az Orbán család vagy Orbán Viktor kaphat-e meghívást a testülettől, közölte: ha az iratanyagokban vagy a meghallgatást során bárkinek a szerepe felmerül a döntéshozatalban, akkor meghallgatható és behívható, így, ha Orbán Viktor kapcsán merül fel ilyen tény, akkor ő is a listára kerülhet.

További kérdésre a bizottsági elnök a „bántalmazottak és túlélők” meghallgatását is elképzelhetőnek tartotta, ha olyan tény merül fel. Megjegyezte: bízik benne, hogy a paritásos alapon működő bizottság december 31-ig eredményesen be tudja fejezni a munkát.

Az előzményeket is felidézték

Schummer Orsolya felidézte az előzményeket, miszerint Novák Katalin 2023-ban Ferenc pápa látogatásának alkalmából köztársasági elnöki kegyelemben részesített K. Endrét.

Felidézte, hogy K. Endre ellen évekkel korábban V.János bűntársaként indult büntetőjogi eljárás, aki a bicskei gyermekotthon igazgatója volt és hatalmával visszaélve, kiskorú gondozottak szexuális bántalmazásáért nyolc év fegyházbüntetést kapott. K. Endre az ő helyettese volt és a hatósági eljárásban a bántalmazott gyermekek fenyegetésével és pszichés nyomásgyakorlással próbálta eltussolni a bűncselekményeket, amiért 2021-ben három év négy hónap börtönbüntetésre ítélték.

Novák Katalin azonban két év után köztársasági elnöki kegyelemben részesítette és azóta sem adott magyarázatot arra, hogy ezt miért tette

– mondta. Közölte: minden ismert szakmai és tanácsadói vélemény ellenére adott kegyelmet Novák Katalin, így joggal feltételezhető, hogy valamilyen informális lobbi húzódik meg a döntés mögött.

A magyar közélet legszégyenletesebb foltja

Az egész ügyet átható következmények nélküliség, a kegyelmi döntés és az azt követő felelőtlen, lekicsinylő, eltussoló kormányzati kommunikáció odavezetett, hogy ez az ügy lett a magyar közélet legsötétebb és legszégyenletesebb foltja. Ami megmutatta a Fidesz-KDNP politikai elitjének embertelenségét, álszenteségét és gátlástalanságát, a mindent átható politikai beavatkozás és a szakmaiság háttérbe szorítását, valamint az állam és az egyház egészségtelen viszonyát

– fogalmazott. Szavai szerint ugyanakkor a két évvel ezelőtt napvilágot látott kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa. Az, ami a felszínre került, megmutatta, hogy az Orbán-kormány keresztény, családközpontú gyermekvédelmi szlogenjei mögött milyen cinikus hatalomtechnika húzódik meg – hangoztatta Schummer Orsolya.

Rámutatott: a cél annak tisztázása, milyen szerepet játszott a Sándor-palota, az Igazságügyi Minisztérium, a kormányzati és pártpolitikai háttérszereplők, valamint az esetleges egyházi vagy civil közbenjárók a döntéshozatali láncban.

Meg kell találni a felelősöket, és a vonatkozó jogszabályok módosításával meg kell akadályozni, hogy ilyesmi még egyszer előfordulhasson. A teljes magyar társadalom megérdemli, hogy választ és magyarázatot kapjon arra, hogy a sorozatos jelzések ellenére hogyan és miért maradhatott benne a gyermekvédelmi rendszerben hosszú időn keresztül V. János és miért kapott kegyelmet K. Endre – jelentette ki a tiszás politikus.

Kapcsolódó
Kodácsy Tamás református lelkész: Asszisztáltunk a politikai bálványimádáshoz, Balog Zoltán volt számunkra „a fáraó barátja”

Az ügynökkorszak működésmódja él tovább a református egyházon belül – mondta lapunknak önkritikusan Kodácsy Tamás lelkész.

The post Kegyelmi ügy: Novák Katalint, Varga Juditot és Balog Zoltánt is meghallgathatják, ha nem jelennek meg, előállíthatják őket first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest