„Csütörtök délelőtt ismeretlen eredetű szennyeződés került a 33 méteres úszómedencébe. A víz barnás-zöldes színűvé vált, és irritáló szag volt érezhető” – olvasható az Újbuda Önkormányzatának Facebook-oldalán. A medencében ekkor 4 fő tartózkodott, közülük ketten segítséget kértek az úszómestertől. A Sport11 uszodában történt eset kapcsán a posztban azt írják, „a helyszíni mérések a szokásosnál magasabb, de az egészségre káros szintet el nem érő klórértéket mutattak”, az üzemeltető szakértő bevonásával vizsgálja az esetet, és vizsgálóbizottságot is felállított. A poszt szerint problémát mostanra elhárították.
Az egyik úszót 7 napig kellett kórházban ápolni
A bejegyzésben arra is kitérnek, hogy az egyik vendéget később légzési panaszok miatt az otthonából kórházba szállították. Bárdossy Csaba – vélhetően ő az, akiről az Újbudai Önkormányzat is ír – az eset kapcsán saját posztot tett közzé:
7 napig szorultam akut sürgősségi toxikológiai kezelésre kórházban (kétoldali tüdőgyulladás súlyos klórgáz és/vagy sósav mérgezés miatt, eleinte embólia gyanújával)
– írja ebben, hozzátéve, hogy több hónap lesz a teljes felépülés.
A bejegyzésből kiderül, hogy az úszó rendszerese látogatta a Sport11 uszodát, augusztus 27-én pedig „gyorsúszás közben nagyon erős, fojtó, maró savgőz/gáz párolgott/pezsgett a vízfelszínen, brutális koncentrációban, 2 légvétel után erősen fulladni kezdtem”. Később szerinte barna folyadék kezdett áramlani kiömlőkön.
A bejegyzés szerint ezalatt a kismedencét továbbra is használhatták a vendégek, „és órákkal később is nyitva volt a pénztár”. Szerinte ez a protokoll hiányát mutatja, ahogy az is, hogy a
vészhelyzetben totálisan tanácstalan volt a személyzet és a létesítmény vezetője is.
Mint írta, az uszodában is köhögött, de hazafelé lett igazán rosszul, „a sürgősségin már láttak klórmérgezést, de ilyen agresszív hatást még a főorvos sem, ez nagyon nem egy szimpla uszodai incidens.”
Október 1-től klórmentes technológiára váltanak
A Telex az eset kapcsán megkereste uszodát és az újbudai önkormányzatot. Az önkormányzat együttérzését fejezte ki Bárdossy Csaba felé, és azt írták, beszámolóját a lehető legnagyobb komolysággal kezelik. Válaszuk szerint az uszodát üzemeltető Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. vizsgálatot indított, amely jelenleg is folyik. Kiemelték: miden medence külön vízgépészeti berendezéssel van ellátva, tehát egymástól függetlenül működnek, október 1-től pedig klórmentes, vegyszeres technológiára állnak át, erről már az incidens előtt döntés született.
A tájékoztatás szerint nem tekintik lezártnak az ügyet, a korábbi helyszíni mérési eredmények nem adnak kielégítő választ a történtekre.
Azt is vizsgálják, hogy történt-e szervezeti vagy személyi mulasztás, amennyiben pedig „a folyamatban lévő szakértői vizsgálat idegenkezűségre utaló jelet tár fel, megtesszük a feljelentést”.
The post Barnás-zöldes színűvé vált a víz egy újbudai uszodában, az egyik úszót hét napig ápolták kórházban first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





