Újraélesztjük a Planetáriumot! – írta szombaton a Facebookon Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter posztjában úgy fogalmazott, „rossz látni, hogyan rohadt le évről évre az épület és a benne található technika”.
Mint írta, az előző kormányzat idején „gazdátlan volt az épület”: hivatalosan a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kezelésében volt, de a szervezetnek sem forrása, sem megfelelő kapacitása nem volt ahhoz, hogy megőrizze és fejlessze az épületet.
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium által benyújtott törvényjavaslat most ennek az áldatlan állapotnak vet véget. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, a vagyonkezelői jog átszáll a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumhoz, és ezzel megnyílik a lehetőség arra, hogy felújítsuk és újranyissuk a Planetáriumot
– közölte a miniszter, hozzátéve: az elmúlt hetekben a Tudományos és Technológiai Minisztériummal közösen több nemzetközi esettanulmányt is megvizsgáltak, és ezek alapján több tervet is kidolgoztak, hogy új formában és új tartalommal, de az eredeti célt, a tudományos ismeretterjesztést szolgálva éledjen újra a Népligetben lévő, 23 méteres kupolával rendelkező épület és a benne található technika, köztük a Zeiss optika.
„Ezzel megtettük az első lépéseket azért, hogy a Planetárium visszanyerje régi fényét. Hosszú út áll még előttünk, de az elmúlt évekkel szemben végre legalább a jó irányba megyünk” – zárta bejegyzését Vitézy Dávid.
Több terv is készült a Planetárium újranyitására
A Planetárium jövőjéről már augusztusban is több lehetséges forgatókönyv látott napvilágot.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter akkor arról írt, hogy az épület rendbetétele és a meglévő vetítő javítása után akár már 2027-ben ideiglenesen újranyithatna az intézmény. Az átmeneti megoldás néhány száz millió forintból megvalósítható lenne, és néhány hónapig működhetne.
A hosszabb távú tervek között szerepelt egy teljes körű, 21. századi felújítás is, 8K+ full-dome vetítéstechnikával, új hang- és vetítési rendszerrel, interaktív tartalmakkal és kiállításokkal. Ennek költségét előzetesen 15-20 milliárd forintra becsülték, a munkálatok pedig két-három évig tarthatnának.
A legnagyobb léptékű elképzelés szerint a Planetárium körül egy Tudományos és Technológiai Élményközpont is létrejöhetne űrkutatási, robotikai, mesterséges intelligenciával kapcsolatos és természettudományos kiállításokkal, szabadtéri tudományos parkkal, valamint a Népliget környezetének megújításával.
Akkor még nem született kormányzati döntés arról, melyik irány valósulhat meg.
The post Vitézy Dávid: Megtettük az első lépéseket azért, hogy a Planetárium visszanyerje régi fényét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





