Növényi Norbert Jr. magyar idő szerint szerda hajnalban, a Las Vegas-i Meta Apexben lép ketrecbe. A tét a Dana White’s Contender Series elnevezésű eseményen számára az, hogy
szerződést kapjon a világ első számú MMA-szervezeténél, a UFC-nél.
Az 1980-as moszkvai olimpián aranyérmes birkózó, Növényi Norbert fia profi pályafutása során eddig tíz győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett el, most az amerikai Theo Haig lesz az ellenfele, aki 7/1-es mutatóval rendelkezik, írja az MTI.
„Kemény edzőtábor van mögöttem, viszont előttem egy kemény srác van, egy gyilkos, aki megpróbálja majd letépni a fejemet. Úgy érzem, mindent megtettem, amit lehet. Alig várom már, hogy ott álljak a ketrecben és megszerezzem a szerződést.
Az eddigi legjobb formámban vagyok, a legfontosabb, hogy jó döntéseket hozzak, és akkor sikerül elérni az álmomat.
Tudom, hogy képes vagyok rá, mert edzettem olyan emberekkel, akik elérték már ezt” – mondta közösségi oldalán a 26 éves Növényi.
A UFC-ben Wellisch Krisztián volt az első magyar harcos 2006 és 2009 között, később pedig Fábián Melindának voltak mérkőzései a világ legnagyobb MMA-szervezetnél.
The post „Egy gyilkos, aki megpróbálja letépni a fejemet” – élete meccsére készül a ketrecben Növényi Norbert Jr. first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





