Zach Cregger új Resident Evil-filmje minden korábbi Kaptár-mozi nyitányát felülmúlta. Világszerte már az első hétvégéjén több mint 100 millió dollárt termelt.
Cregger filmje 60 millió dollárral nyitott az észak-amerikai mozikban, ami a Kaptár-filmek történetének eddigi legjobb premierhétvégéje. Világszerte 108,3 millió dollárt hozott a film az első napjaiban.
A sorozat korábbi legsikeresebb darabja, a 2010-es A Kaptár – Túlvilág összesen 60,1 millió dollárt szedett össze az Egyesült Államokban a teljes mozis pályafutása alatt.
A mostani Kaptár már a nyolcadik mozifilmes videojáték-adaptáció a 2002-ben indult széria történetében. Az első hat részt még alapvetően MillaJovovich főszereplése és Paul W. S. Anderson alkotói jelenléte határozta meg, később azonban a stúdió megpróbálta újraindítani a franchise-t.
A Kaptár egy újabb szórakoztató bizonyítéka annak, hogy Hollywoodban végre értik, hogyan kell a videójátékokhoz hozzányúlni. Ezzel nem csak a jól bejáratott közönségükhöz jutnak el, de azokhoz is, akik másfél óra eszeveszett, nagyon véres és szórakoztató rohanásra vágynak.
INTERCOM
Tarolnak a horrorok idén
Az amerikai horrorfilmek 2026-os összbevétele már most elérte az 1,16 milliárd dollárt, vagyis a műfaj 2017-es rekordévét, miközben még három teljes hónap van hátra az évből. 2025-ben ugyan már októberre 1,2 milliárd dollárnál járt a műfaj, de az idei termésnek még több nagy bemutatója is hátravan, írja az Entertainment Weekly.
Cregger filmjének még van mit behoznia az év legsikeresebb horrorfilmjén: a Megszállottságeddig 263,4 millió dollárt termelt csak az észak-amerikai mozikban.
Kritika az új Kaptár-filmről, egyúttal azt is felidézzük cikkünkben, miért jutott a kipusztult Racoon City sorsára az egykor szebb napokat is látott franchise.
Biokémiai párbeszéd a bélrendszer és az idegrendszer között A bél-agy-tengely működését idegi, hormonális, immunológiai és biokémiai folyamatok együttese biztosítja. Grób Franciska pszichológus szerint ez az…
Sokáig úgy gondoltunk a szervezetünkre, mint sejtek, szervek és szervrendszerek összességére. Az elmúlt évek kutatásai azonban rámutattak, hogy nem vagyunk egyedül: testünkben és testünkön billiónyi…