Magyar Péter szerint nem véletlen volt, hogy Magyarország nem képviseltette magát magas szinten azon az új, regionális együttműködési találkozón, amit Ukrajna indított Kárpáti Nyolcak (C8) néven.
A Volodimir Zelenszkij által életre hívott szerveződés bejelentő eseményének hivatalos képein senki sem szerepelt a magyar vezetők közül, ennek ellenére az első hírek arról szóltak, hogy Magyarország is tagja a csoportosulásnak.
Sőt vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat, a Naftogaz azt is bejelentette, hogy a Mol-lal memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében. Közölték, hogy vonatkozó dokumentumot a Kárpáti Nyolcak (C8) formátum első csúcstalálkozóján írták alá.
A Hvg.hu szerint hétfőn azonban Magyar Péter miniszterelnök viszont arról beszélt, hogy Magyarország, bár kapott meghívót Ukrajnától a csatlakozáshoz, nem fogadta el.
Meghívtak minket, és mi jó okkal nem mentünk el
– mondta, hozzátéve: „Elég, hogy én vagyok a magyar miniszterelnök, és ha én nem tudok róla, akkor higgye el, Magyarország nem vesz részt ebben”.
The post Magyar Péter szerint mégsem leszünk tagjai a Zelenszkij-féle Kárpáti Nyolcaknak first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





