Ma tudtuk meg ezt a jelölést. Volt egy frakcióülésünk, utána meghallgattuk Baka András köztársasági elnök urat a plenáris elején, elmondta a döntésének a hátterét
– mondta a Telexnek Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője arról, hogy Baka Szathmáry Zoltánt jelölte legfőbb ügyésznek. Magyar Péter korábban arról beszélt, nem látja biztosítottnak, hogy a párt támogatni fogja Baka jelöltjét.
Még nem volt alkalmunk részletesen beszélni, a következő ülésen meg fogjuk vitatni ezt, nem tudok mást mondani
– tette hozzá Bujdosó a lapnak.
Nyilván beszéltünk arról, hogy ez a jelölés, nem mentünk mélyebben ebbe a témába. Mondjuk úgy, hogy nem volt rögtön örömujjongás, hogy akkor menjünk, de nem tárgyaltuk meg mélyebben ezt a témát
– tette hozzá. Arról is beszélt, hogy a köztársasági elnök dönt, mikor terjeszt be a parlament elé a jelölést, de erre a frakciónak is fel kell készülnie.
Bujdosó szerint ő akkor hallott először Szathmáry Zoltánról, amikor Baka bejelentette, nem is tudta, hogy kicsoda. A miniszterelnök akkor azt mondta a frakciónak, hogy később még beszélni fognak erről, megnézik ezt a kérdést. Nem tudja, miért nyilatkozta később Magyar Péter azt, hogy nem látja esélyesnek, hogy a frakció megválassza legfőbb ügyésznek az államfő jelöltjét, de arra számít, hogy később még megvitatják a kérdést.
The post Bujdosó nem tudja, Magyar Péter miért mondta, hogy nem látja biztosítottnak az új legfőbb ügyész megválasztását, a frakció még beszélni fog róla first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





