Magánkihallgatáson fogadta Magyar Péter miniszterelnököt XIV. Leó pápa a Vatikánban csütörtökön. A találkozó végén a kormányfő magyarországi látogatásra hívta a katolikus egyházfőt.
A miniszterelnök a Facebook-oldalán azt írta, a négyszemközti egyeztetésen a pápa és közte több téma is szóba került:
- Magyarország és az Európa előtt álló kihívások,
- a mesterséges intelligencia egyre inkább megkerülhetetlenné váló szerepe,
- a fiatalok elmagányosodása.
Magyar Péter beszámolója szerint elmesélte a pápának az utóbbi évek magyarországi eseményeit, és arról is beszélt, „iképpen lehet sikeres az őszinteségen, emberi kapcsolatokon és munkán alapuló politika”. A bejegyzés végén a miniszterelnök megjegyezte: egykori piarista diákként felejthetetlen marad számára a nap.
A kormányfő szerda este, egy Wizz Air járattal utazott Rómába. Korábbi közlése szerint ajándékot is vitt a Szentatyának:
- XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kézzel készített leiratát,
- Mindszenty József bíboros emlékiratainak 1974-es, New Yorkban megjelent első amerikai kiadását.
A magánaudiencia előtt Magyar csütörtök reggel a Szent Péter-bazilika altemplomában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában tartott magyar nyelvű misén vett részt, ahol koszorút helyezett el a magyar koronát tartó Szent István-szobornál. A vatikáni útra saját költségén a fiait is magával vitte, delegációjának pedig tagja Tarr Zoltán kulturális miniszter és Velkey György külügyi államtitkár is, akiket szintén bemutatott a pápának.
A KDNP bírálta a vatikáni utat
A kormánypárti politikus látogatásával kapcsolatban a Rétvári Bence vezette KDNP-frakció csütörtökön közleményt adott ki, amelyben képmutatónak nevezték Magyart. Azt írták, a miniszterelnöknek csak a látszat számít, és közös fotókkal akarja elnyerni a hívő szavazók bizalmát, miközben társadalmi kérdésekben – például az abortusz ügyében – az egyházi tanítással ellentétes politikát folytat.
The post Magyar Péter meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





