Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya nem csak a közelgő mérkőzésekről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A Nemzeti Sport kérdezte először a Liverpool középpályását, aki nemrég nemtetszését fejezte ki, ahogy egy Steven Gerrarddal készült interjúját a sportnapilap feldolgozta. Most megragadta az alkalmat, hogy a sportújságírók és a sportolók közti kapcsolatról beszéljen.
„Van egy olyan dolog, amiről nem szívesen beszélek, és gondolkodtam is rajta, hogy válaszoljak-e a kérdésetekre. Szerintem tudjuk mindannyian, hogy miért. Úgyhogy szeretném ezt itt is letisztázni, mindenki előtt, előttetek is, mint Nemzeti Sport, de az összes többi újságnak is szól ez az egész. Ha bármilyen olyan dolog van Angliában, ami rólam megjelenik, és ezt ti úgy hozzátok le, hogy engem egy klublegenda előtt kicsit furcsa helyzetbe hoztok, vagy nekem utána magyarázkodnom kell neki, hogy ez miért is volt, vagy hogy is volt. Ha rólam olyan dolgokat hoztok le, ami nem igaz” – kezdte válaszát Szoboszlai, aki a családjáról is beszélt, hogy tudatosan tartja őket a háttérben, emiatt nem örül, ha olyan helyzetbe hozzák őket, ami szerinte nem jó.
Úgyhogy erre szeretnék mindenkit kérni, hogy a közeljövőben, és amíg én focizom, addig bármilyen olyan dolog, ami rólam, a családommal kapcsolatos, és ezekhez tartozik, ha még egyszer – ne értsük félre egymást, nem fenyegetés – valami olyan dolog történik, mint ami most történt, akkor azzal az illetővel én soha többet nem állok szóba.
Úgyhogy ezt remélem, itt tiszta mindenkinek, és remélem, hogy ezt itt mindenki megértette. Tök jó szívvel mondom, csak hogy tiszta lappal induljunk” – mondta Szoboszlai Dominik az újságíróknak és azzal folytatta, a magyar sportolóknak, legyen szó bármilyen sportágról, szükségük van arra, hogy „pozitívan pusholják” őket.
Érdemes odafigyelni, hogy ki és mit ír, milyen formában, és a fordítás azért legyen egyenes.
Mindenkire szükség van
A magyar válogatott bő két hét alatt négy mérkőzést játszik le a Nemzetek Ligája B divíziójában. A csapat előbb Ukrajnát fogadja, majd Belfastba látogat, ezután érkezik Georgia és a jön az ukránok elleni visszavágó Nagyszombaton. Két alapember is sérülés miatt hiányozni fog.
Sallai és Varga személyében két nagyon fontos játékosát vesztette el a csapat sérülés miatt, de válogatott mérkőzéseken ilyesmi előfordulhat, ebben az esetben másoknak kell előrelépniük, és felelősséget vállalni a teljesítményükkel.
Fontos, hogy akik a helyükre lépnek, próbáljanak meg úgy játszani, mintha nem is lettek volna hiányzónk” – mondta a csapatkapitány, aki megjegyezte: szeretnénekk feljutni az A-ligába, ezért mindent meg fognak tenni.
„Megígérhetem, hogy minden alkalommal a maximumot tesszük ki a pályára. Tizenkét nap alatt négy meccset kell játszanunk, ez még azoknak is sok, akik hozzá van szokva az ilyen sűrű programhoz, jelenleg azonban többen vannak a keretben, akik nem szoktak ilyen meccsritmusban futballozni” – nyilatkozta Szoboszlai Dominik, aki szerint mindenkire szükség lesz a keretből ezen a négy mérkőzésen.
The post Szoboszlai Dominik határozott kéréssel fordult a magyar újságírókhoz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





