Csütörtökön jelentették be, hogy tíz évvel a megszűnése után újraindul a Népszabadság. Az újság új vezetőségének közleménye szerint a lap online és nyomtatott hetilapként jelenik majd meg.
Közölték azt is, hogy a médiacsoport része lesz a Népszava is: a két nagy múltú lap egyesíti erőit. A Népszava tartalmai a jövőben a Népszabadság hetilapjában is megjelennek.
A közlemény szerint a megújuló lap kiadója a Liberty Press Kft., amely a Lakner Zoltán politológus által főszerkesztőként vezetett Jelen és a választás után bajba jutó Népszava kiadói jogaival is rendelkezik. A társaság 90 százalékos tulajdonrésze a jelenleg bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt. birtokába kerül, 10 százalékban pedig Tóth Ákos, az újrainduló Népszabadság főszerkesztője tulajdonolja. Ő korábban a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként dolgozott, az utóbbi időben pedig a Jelen főmunkatársa volt.
Hozzátették, a médiacsoportot négy magyar magánszemély alapította céges érdekeltségein keresztül, mert „hosszú távú lehetőséget látnak a magyar médiapiac átalakulásában.”
A 24.hu a cégbírósági iratok közt megtalálta a többségi tulajdonos 4Sight Media Group Zrt. mögött álló tulajdonosokat.
A cég ügyvezetője Vető Balázs lesz, a Forrás Társadalomkutató Intézet alapítója, aki a nemrég az átalakuló Népszava vezérigazgatói posztját is átvette. Vető korábban együtt dolgozott Szigetvári Viktorral: 2011-ben közösen publikáltak a Haza és Haladás blogon egy részletes választásirendszer-modellt. Szigetvári ekkor a Bajnai Gordon volt miniszterelnökhöz köthető Haza és Haladás meghatározó szereplője volt, korábban kabinetfőnökként segítette Bajnait.
A 4Sight Media Group Zrt.-nek a cégpapírok szerint egyenlő arányban négy társaság a tulajdonosa:
- L és K Holding Kft.
- Well Managment Kft.
- LaboCorp Group Kft.
- Fisherman’s OÜ.
A felsoroltak közül az L és K Holding Kft. egy 2019-ben alapított, a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen cég. A társaságnak az elmúlt években alig akadt bevétele. A tavalyi pénzügyi mérlegét le sem adta, előtte 265 ezer, még egy évvel korábban pedig mindössze 111 ezer forint volt a teljes éves bevétele. A cég tulajdonos-ügyvezetője Krnács Péter Pál építész, az Archimpex Zrt. vezető tisztségviselője. Az ő neve is szerepel a Vető kapcsán már említett Forrás Társadalomkutató Alapítvány vezetői között.
A Well Managment Kft.-t 2023-ban alapították. A társaságot tavaly óta a Nemzeti Adó- ésVámhivatal végrehajtása sújtja. Tulajdonosa egy szlovákiai társaság, a vezetője pedig Wonschina Gábor üzletember, aki több építőipari és mérnöki tevékenységhez kapcsolódó vállalkozásban töltött be vezetői vagy tulajdonosi szerepet.
A LaboCorp Group Kft. tulajdonosa
Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának fia, akit ugyancsak Laborc Sándornak hívnak.
Ebben a cégben már akadt százmillió forint feletti forgalom is, ám a profit elenyésző, évente néhány millió forint, sőt olyan is előfordult, hogy veszteséges volt. A cégnek ugyan van 130 millió forintnyi vagyona, de csaknem 60 millió forintnyi kötelezettsége is. Utóbbi azért lehet, mert a társaság egy nagy értékű Mercedest és egy Lexust is lízingel egy KIA terepjáró mellett. A cégnek egyébként van egy angliai kisebbségi tulajdonosa is, ami egy londoni székhelyszolgáltató címére van bejegyezve.
Kicsoda idősebb Laborc Sándor?
Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatója, 2007 és 2009 között vezette a polgári elhárítást. Kinevezésekor politikai vita alakult ki körülötte, részben azért, mert Moszkvában, a szovjet állambiztonsági rendszerhez kötődő intézményben tanult. Az akkori fideszes ellenzék ezt nemzetbiztonsági kockázatként értékelte, míg a kormányzat szerint szakmai kifogás nem merült fel vele szemben. Főigazgatósága idején az UD Zrt.-hez kapcsolódó megfigyelési ügy, valamint az NBH szervezeti átalakítása is a közéleti figyelem középpontjában állt, majd a Portik Tamással folytatott találkozói miatt támadták.
Végül tulajdonos 4Sight Media Group Zrt.-ben egy észtországi cég is, a Fisherman’s OÜ-t a már említett Vető Balázs alapította 1 euró bejegyzett tőkével idén nyáron.
A Népszabadság mögött álló részvénytársaság. – ahogy írták is – bejegyzés alatt áll, azonban az is látszik, hogy a bíróság a cégbejegyzési kérelem elbírálását az adóregisztrációs eljárás jogerős befejezéséig felfüggesztette.
A lap újraindítását beharangozó közleményben arra is kitértek, hogy a többségi tulajdonos 4Sight Media Group Zrt. az induláskor a lap kétévnyi működéséhez elegendő forrást biztosít – hogy miből, az a cégadatokból és a közleményből nem derül ki.
A hatmillió forinttal indított 4Sight Media Group Zrt. alaptőkéjéből befizetendő – cégenként másfélmillió forintot – egyik társaság sem fizette be maradéktalanul. A négy cég egyenként 375 ezer forintot fizetett be. A maradék 1 125 000 forint befizetését jövő szeptemberig vállalták.
The post Megtudtuk, kik állnak az újrainduló Népszabadság mögött first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





