Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban

Egy pap meghalt, négy ember pedig megsebesült egy késes támadásban a kelet-lengyelországi Jaroslawban működő női bencés kolostorban csütörtök reggel. A feltételezett elkövetőt a rendőrök a helyszínen elfogták.

A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a 31 éves, ukrán állampolgárságú férfi először egy emberre támadt rá, majd röviddel később további négy emberre. Az öt sérült között három pap volt, akiket életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Később egyikük belehalt sérüléseibe.

A rendőrség nyomozást indított, a támadás indítéka egyelőre nem ismert – írja az MTI.

A reggeli mise előtt jutott be

Barbara Dendor, a jaroslawi bencés kolostor apátnője szerint a támadó a reggeli szentmise előtt jutott be az apátság területén működő lelkigyakorlatos központba és a templomba.

Az apátnő közölte, hogy a nővérek által működtetett óvodába járó gyerekek biztonságban vannak.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a támadónak volt-e kapcsolata a kolostor közelében működő, ukrán menekülteket segítő központtal.

Az apátnő felidézte, hogy a nővérek az ukrajnai háború kezdetén maguk is fogadtak be menekülteket.

Németországból érkezett Lengyelországba

A Polsat News rendőrségi információi szerint a feltételezett elkövető Németországból érkezett Lengyelországba, és korábban megpróbált Ukrajnába utazni a Jaroslaw közelében lévő korczowai határátkelőn. A határátkelő azonban akkor átmenetileg zárva volt a Nyugat-Ukrajnát érő orosz légitámadások miatt.

A rendőrség azt vizsgálja, mi vezetett a támadáshoz. Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter „tragikus eseményeknek” nevezte a történteket, és megerősítette, hogy a feltételezett elkövetőt azonnal őrizetbe vették. Jaroslaw polgármestere a hét végéig gyászt rendelt el a városban.

Jaroslaw Kaczynski, az ellenzéki Jog és Igazságosság elnöke az elkövető indítékának és lengyelországi tartózkodása körülményeinek alapos kivizsgálását sürgette. Adam Szal, a przemysli egyházmegye érseke pedig arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak az áldozatokért, és hangsúlyozta: fontos, hogy a tragédia „ne keltsen gyűlöletet vagy ellenségeskedést”.

Az ukrán elnököt sokkolta a hír

Sokkolónak nevezte Volodimir Zelenszkij a bencés apátságban történt támadást.

Csütörtökön közzétett bejegyzésében az ukrán elnök legmélyebb részvétét fejezte ki a halálos áldozat családjának és szeretteinek, a sebesülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánt a posztban. Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy az elkövetőnek a törvényeknek megfelelően teljes felelősséget kell vállalnia tettéért, és a hatóságok részéről gyors és alapos vizsgálatot vár a körülmények tisztázására.

Fájdalmas, hogy emberek képesek ilyen gonosz bűncselekményekre. Az igazságszolgáltatásnak győznie kell

– fogalmazott az ukrán elnök a közösségi oldalán.

The post Halálos késelés történt egy lengyelországi kolostorban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest