Egy 110 négyzetméteres belvárosi szociális bérlakás miatt szólította fel lemondásra Fekete Gábor Domicián kecskeméti alpolgármestert Siposné Bodrozsán Alexandra ellenzéki képviselő a szeptember 24-i közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón.
A Kecsup beszámolója szerint Siposné a postaládájában találta egy KIK-FOR-os bérlakás szerződésének másolatát. A személyes adatokat kitakarták, az ingatlan címe azonban látható maradt, ezért a képviselő felkereste a belvárosi épületet.
A kapucsengőn a Fekete nevet találta, az épületben pedig az egyik postaládán a fideszes városvezető neve szerepelt. Ezután az önkormányzati vagyonleltárban is utánanézett az ingatlannak, amely közlése szerint egy 110 négyzetméteres, komfortos, műemléki lakás.
Siposné szerint az ügy azért különösen problémás, mert az alpolgármester vagyonnyilatkozata alapján négy kecskeméti ingatlanban is tulajdonos. Fekete alpolgármesteri illetménye 2025 júliusa óta havi bruttó 2,7 millió forint, amihez több mint 400 ezer forint költségtérítés is társul.
Fekete: Az édesanyám szociális bérlakása
A sajtótájékoztatón jelen lévő Fekete Gábor reagált a vádakra. Azt mondta, a lakás nem az ő, hanem az édesanyja szociális bérlakása, korábban pedig a nagyapja is ott élt.
Fekete közölte, hogy ő maga ebben a lakásban nőtt fel, és oda is volt bejelentve. Válása óta két fiával ismét sok időt tölt az ingatlanban, és elismerte, hogy részben ott él.
Egyébként itt nőttem föl gyerekként, és be is voltam végig jelentve ebbe a lakásba
mondta.
The post Szociális bérlakásban él a kecskeméti alpolgármester, de állítása szerint csak részben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





