Meghalt Marina Vlady

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő – írta a családja és az AFP közlése alapján az MTI. Gyermekei szerint csütörtökön, otthonában, szerettei és házi kedvencei körében hunyt el.

Vlady több mint hét évtizedes pályája során az európai filmművészet számos meghatározó alkotójával dolgozott együtt, köztük Jean-Luc Godard-ral, Bertrand Tavernier-vel, Chris Markerrel, Ettore Scolával és Orson Wellesszel.

Mindössze 16 éves volt, amikor 1954-ben szerepelt André Cayatte Özönvíz előtt című filmdrámájában. Alakításáért megkapta a legígéretesebb színésznőnek járó Suzanne Bianchetti-díjat.

Cannes-ban is díjazták

Pályafutásának egyik legnagyobb sikere 1963-ban érte: a cannes-i filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját kapta a Méhkirálynő című francia-olasz filmvígjátékban nyújtott alakításáért.

Vlady nemcsak művészfilmekben szerepelt, hanem népszerű vígjátékokban is. Az 1970-es években játszott többek között Jean Yanne Mindenki szép, mindenki kedves és Bertrand Tavernier Kezdődjék hát az ünnep című filmjében.

A színészet mellett énekesként is ismert volt. Operaénekesként és sanzonénekesként is fellépett, nővéreivel pedig Les soeurs Poliakoff néven készített két sikeres albumot.

Viszockij kedvéért Moszkvába költözött

Marina Vlady magánélete is szorosan összefonódott a művészettel. Első férje Robert Hossein rendező volt, akitől két fia született. Második férjével, Jean-Claude Brouillet-vel egy közös gyermekük született.

1969-ben hozzáment Vlagyimir Viszockij orosz énekeshez és költőhöz, akinek kedvéért Moszkvába költözött. A Szovjetunióban élt férje 1980-ban bekövetkezett haláláig.

Házasságuk történetét később a Szerelmem, Viszockij című könyvében dolgozta fel, amely 1987-ben jelent meg, és később színdarab is készült belőle.

Az írás Vlady életének később is fontos része maradt: összesen mintegy tucatnyi könyvet jelentetett meg, 2005-ben pedig 24 images/secondes címmel kiadta emlékiratait is.

Politikailag is aktív volt

Vlady művészi pályája mellett hosszú időn keresztül közéleti ügyekben is szerepet vállalt. Aktivizmusa már az algériai háború idején elkezdődött.

1971-ben aláírta a 343-ak Kiáltványát, amelyben francia nők az abortuszhoz való jog biztosítását követelték. Később kiállt a franciaországi tartózkodási engedéllyel nem rendelkezők mellett is.

Utolsó élettársával, Léon Schwartzenberg rákspecialistával részt vett a lakhatáshoz való jogért küzdő DAL szervezet létrehozásában is.

Marina Vlady gyermekei édesanyjuk halálát bejelentve azt hangsúlyozták, hogy a színésznő „hosszú és teljes életet” élhetett.

The post Meghalt Marina Vlady first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest