Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek

Nagy erejű robbanás történt péntek reggel Athénban, az Akropolisz közelében. Az ABC News a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy egy épület összeomlott, és legalább ketten megsérültek, akiket a szomszédos épületből mentettek ki.

A tűzoltók szerint a robbanás egy régi, kétszintes épületben történt a turisták körében népszerű Plaka negyedben, Athén történelmi városrészében, amely az Akropolisz dombjának lábánál fekszik. Amellett, hogy az épület összeomlott, és a szomszédos házakban is károk keletkeztek.

A tűzoltók két nőt mentettek ki egy szomszédos épületből. A rendőrség közlése szerint mindkettőjüket kórházba szállították. A helyi média arról számolt be, hogy a robbanásban egy járókelő is könnyebben megsérült.

A rendőrség a környéket lezárta, a mentők pedig keresőkutyával vizsgálták át a romokat, hogy kiderüljön, más is a törmelék alatt rekedt-e. Helyi sajtóértesülések szerint a robbanás idején akár öten is tartózkodhattak az épületben, de ezt az értesülést egyelőre nem sikerült megerősíteni. A tűzoltók közlése szerint a kutatás és a mentés több órával a robbanás után is tart.

A brit Daily Mail úgy tudja, hogy a robbanás reggel fél nyolckor történt, és öt embert eltűntként keresnek a hatóságok. A lap azt írta, hogy az eltűntek között három amerikai turista is van, ám az értesülést szintén nem erősítették meg.

Egy közeli templom lelkésze azt mondta, hogy a robbanás okozta károk miatt a vasárnapi istentiszteletet a szabadban fogják megtartani.

Természetesen bementünk. Szívszorító látvány fogadott. Az épület aljától a tetejéig minden ablak betört

– mondta a templomról Giotisz Kantarcisz, az athéni Első Görög Evangéliumi Egyház lelkésze. A helyszínen készült videófelvételeken az utcát beborító törmelék és a lezuhanó épületdaraboktól megrongálódott, parkoló autók láthatók.

A robbanás oka egyelőre nem ismert, de a helyi média szerint gázszivárgásra gyanakodnak.

The post Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest