Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban

Szeptember 26-án mutatják be a Vígszínházban ifj. Vidnyánszky Attila új színdarabját, a 4-6-ot, amelynek színészi gárdájában Pogány Induló, azaz Szirmai Marcell is feltűnik majd – derül ki színház lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Az előadó olyan színészek oldalán játszik majd a színpadon, mint Kovács Patrícia, Borbiczki Ferenc, Gál Réka Ágota, Majsai-Nyilas Tünde, Telekes Péter, Kovács Tamás, Ertl Zsombor, Medveczky Balázs, Horváth Szabolcs, Zoltán Áron, Márkus Luca, Csapó Attila, László Rebeka, Pupics Levente, Laczkó Bálint, Szabó Sebestyén László és Ötvös András.

A fiatalok a célközönség

A 4-6 azt vizsgálja, hogyan találja meg a helyét az a nemzedék, amely az elmúlt évek társadalmi és közéleti bizonytalanságai között vált felnőtté. A produkció nemzeti és polgári ünnepeinken keresztül bontja ki kérdésfelvetéseit, és arra tesz kísérletet, hogy egy mai fiatal felnőtt nézőpontjából értelmezze; mit jelent ma magyarnak lenni

– áll a színház levelében a darabról, amelynek cselekménye a budapesti Nagykörúton található 4es6os kocsmában játszódik.

A rendező elmondta, hogy a 4-6-tal kifejezetten azokat a fiatalokat szerették volna megcélozni, akiknek más esetben talán eszükbe sem jutna színházba menni. Ahogy ő fogalmaz: „Ahogy egy kamasz életében meghatározó tér tud lenni a tornaterem, éppolyan emlékezetes lehet egy fiatal felnőtt számára az első belvárosi kocsma élménye”.

Szirmai, aki már korábban is dolgozott együtt ifj. Vidnyánszkyval, így beszélt a közös munkáról:

Attilával már forgattunk együtt egy filmben, hamar megtaláltuk a közös hangot, ezért, amikor felhívott, azonnal igent mondtam. Nagyon szeretem, ahogy dolgozunk: sokszor szabad kezet ad, lehet ötleteket hozni, a társulat pedig az első pillanattól befogadó és türelmes velem. Apró gesztusokkal, odakacsintásokkal segítenek, hogy otthonosabban érezzem magam ezen a színpadon is.

Most a színpad, hamarosan a mozivászon

Az előadó azonban nemcsak a 4-6 által tervez színészi babérokra törni a közeljövőben, ugyanis 2027-ben mutatják be az Egyke című thrillert, amelyben a címszereplő, furcsa kamaszt alakítja.

Kapcsolódó

The post Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest