A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával

Felmondja a főváros a Budapest-Gazdagrét Szent Angyalok Plébániával kötött megállapodást, és visszaveszi azt a több mint 2,5 hektáros fővárosi telket, amelyről korábban kiderült, hogy a plébánia annak egy részére Lidl-áruházat tervezett építtetni.

Az ingatlan visszavételéről pénteken határozott a Fővárosi Közgyűlés. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyezett javaslatot 21 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Ennek megfelelően

a fővárosi önkormányzat szerződésszegésre hivatkozva felmondja a plébániával 1992-ben kötött ingyenes haszonélvezeti megállapodást.

A plébánia több mint harminc év alatt sem teljesítette a vállalását

A főváros 1992-ben adta ingyenesen, 99 évre a plébánia használatába a telket, közösségi létesítmények építésére. A közgyűlés által elfogadott előterjesztés szerint a plébánia ezt a vállalását 33 év alatt nem teljesítette. Az ingatlanon a vállalt közösségi épületek helyett jelenleg konténerek állnak, amelyek elhelyezéséhez a plébánia még csak nem is kérte a főváros előzetes tulajdonosi hozzájárulását.

Tavaly aztán kiderült, hogy a plébánia a sport- és szabadidős létesítmények mellett egy Lidl-áruházat tervez az ingatlanra. Az Orbán-kormány 2025 júniusában – hogy megakadályozni ne lehessen – kiemelt beruházássá nyilvánította a beruházást, ezzel pedig elintézték, hogy a helyben lakók tiltakozása ellenére kiskereskedelmi épületeket lehessen felhúzni a területet. Újbuda véleménynyilvánító szavazást is tartott, amelyen a résztvevők 70 százaléka elutasította a beruházást. Az önkormányzat ezután felszólította a plébániát és a Lidlt, hogy álljanak el a tervtől.

A Lidl akkori állásfoglalásában azt írta: a szavazás hivatalos, részletes eredményének megismerése után mérlegeli a beruházást. A cég arra is felhívta a figyelmet, hogy értesülései szerint az elutasító válaszok a szavazásra jogosultak 7,7 százalékát tették ki.

A pénteki közgyűlési vitában az MTI beszámolója szerint a fideszes Veilandics Franciska azt mondta, a városvezetés jó szándékkal is viszonyulhatna a plébániához. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója erre úgy válaszolt: a főváros nem kiskereskedelmi áruház építésére adta át a telket.

A közgyűlés döntése szerint a főváros Újbudával és a helyiek bevonásával egyeztet majd a terület jövőjéről.

The post A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest